„narancs.hu: Mire számítasz?
BGY: A píszí válaszom az, hogy bízom a bíróság bölcs és független döntésében, amúgy meg azt gondolom, hogy a mai Magyarországon bármi megtörténhet. Remélem, hogy már az első tárgyaláson visszautasítják a keresetet, és benne hagyják az MTVA-t abban a szarban, amit magának kavart. De ha nem, akkor ez nyilván Strasbourgban fog folytatódni. Minél mélyebbre evickélnek ebben az ügyben, annál nagyobb nemzetközi figyelmet fog kapni a történet – már most is rengeteg megkeresést kapok külföldi újságoktól. Teljesen kontraproduktív az MTVA részéről ez az egész: nagyjából hatezren olvasták ezeket a cikkeket (lásd őket itt és itt) a per előtt – ez a szám azóta megtízszereződött, és már angolra is fordítják. (...)
narancs.hu: Azért a személyedet is elég sok támadás érte már a per előtt is: tíz évig a Magyar Nemzetnél dolgoztál, és az éles kritikát, amit a blogodban az új Orbán-kormánnyal szemben megfogalmaztál, meglehetősen sokan »köpönyegforgatásként«, »átállásként« értékelik.
BGY: Ez az átállósdi egy baromság: nem én változtam meg, hanem a helyzet. Két éve történt egy kormányváltás, ami alapélménye mindenkinek, aki politikával foglalkozik. Mikor a Nemzetnél dolgoztam, ugyanazokat az eszményeket (igazmondás, szociális érzékenység, tisztességes politikai kommunikáció és cselekvés) kértem számon az akkor hatalmon lévőktől, mint a mostaniaktól – a szereplők változtak meg, nem az, amit én mondok. Szerintem az fáj nekik, hogy én alapvetően evangéliumi keresztény módon gondolkodom a társadalmi jelenségekről, és mivel a kormány öndefiníciójának központi eleme a keresztény és a konzervatív hagyomány, nagyon rossz néven veszik a tőlem érkező kritikát.
narancs.hu: A kormányváltást követően hagytad ott a Magyar Nemzetet. Miért?
BGY: Akkor már egy éve gondolkoztam ezen. A vak is látta, hogy akkorát nyernek, mint a rendszerváltás óta senki, és úgy el fogják cseszni, amennyire csak lehetséges. Már akkor lehetett látni a betokosodott, vak konzervatív gondolkodásnak és rendszernek a csődjét. Ők nemcsak meg akartak nyerni egy választást, hanem legyőzni az összes másképp gondolkodót – ez a mentalitás húsz éve jellemzi a magyar politikai elitet, és ebbe mi döglünk bele. Kétharmaddal simán elkezdhették volna megalapozni az együttműködés kultúráját, próbálhattak volna elmozdulni egy igazi demokrácia felé, de ehelyett a »jaj a legyőzötteknek!« mentalitás uralkodott el – már a választások előtt is, utána meg főleg.”