„Egész egyszerűen hiába van 2012, Magyarországon még mindig tort ül Fock Jenő, Tömpe András, Nyers Rezső és az összes többi kommunista habitusa. Itt még mindig a »kádári kisember« az első és utolsó, ő határozza meg a közérzületet, az ő kegyeiért versengenek a döntéshozók. Hiába van elvileg fogyasztói társadalom, hiába főszabály az elvileg, hogy a fogyasztó - mert van ilyen is! - a pénzéért nem egyszerűen egy darab terméket vár, hanem szolgáltatást, ennek a gyakorlatban híre-hamva nincs. Nem érdekes az, hogy jobb kiszolgálással - olykor a kiszolgálás engedélyezésével - többet lehetne keresni, profitot lehetne termelni, amivel a szolgáltatást nyújtó is jól járna. Nem. Nem fogja fel ezt az egyszeri, csípőből tegeződő vendéglátós, a bevásárlóközponti eladó, a boltos. A vásárló fogja szépen, jöjjön be, vegye meg, ami kell, aztán kushadjon, álljon tovább. Hát miért ne, miért, mi van itt, kapitalizmus? Nincs. De nincs is mit ezen csodálkozni: mit várunk el a kisvállalkozótól, amikor ő ugyanezt a habitust látja az országos és a helyi közhatalom esetében? Nekik sem fontos a profit, a szolgáltatás - igazából neki se.
Nemrég Északkelet-Magyarországon jártam egy kisváros kempingjében egy társasággal. Sokan érkeztünk (80-100 fő), legtöbben 3-4 napra. Az étkezde előtt öles betűk hirdették egy kisebb bódén: BÜFÉ. Kicsit paráztunk is a tábor előtt, hogy esténként nem lesz, hol igyunk, de mondtuk, rendben, van büfé, lesz ital is. Naivak voltunk. A büfét üzemeltető kisvendéglős nem nyitott ki. Nem is fogyasztanánk eleget, amúgy sincsen feltöltött készlete, és ő aztán nem fog elmenni a nagykerbe bevásárolni csak ezért. Ott van a közeli strand - mondta -, ott van 4-5 büfé, van sör, fröccs, lángos, menjünk oda. A pusztába hupákoljunk, ugye.”