Olvasni és gondolkodni tanítanék

„A kulturális kormányzat értékközpontú szemléletről beszél. Milyen értékekről beszélünk, és van-e az értéknek mértékegysége, mérhetősége szerinted?

Nem tudom értelmezni az értékközpontúságot. Szerintem az iskola, ha egy kicsit is jó, mindig értékközpontú, értékközvetítő. A kérdés, hogy a személyiségértékeket és a közösségi értékeket hogyan viszonyítjuk egymáshoz, ne adj isten, hogyan állítjuk egymással szembe. Nekem az a benyomásom, hogy az alaptanterv, illetve a Nemzeti köznevelési törvény – néhány általános deklarációtól eltekintve – elhanyagolja a személyiségértékeket, és egy elvont és veszélyesen statikus nemzetiidentitás-koncepcióval dolgozik. A kompetenciákat (amiknek az ismeretek és az attitűdök ugyanúgy részei, ahogyan a képességek), mintha kevésbé tartaná fontosnak, mint az úgynevezett ismereteket. Azért beszélek »úgynevezett« ismeretekről, mert a névsorok, a műcímek és a tartalmi kivonatok nem jelentenek valós és személyes tudást. Az érték és a mérhetőség problematikája igen bonyolult kérdés. Hiszek például a pedagógiai hozzáadott értékben vagy az országos kompetenciamérések fontosságában, de nem hiszem, hogy a hazafiság mértéke vagy az erkölcsi nevelés eredményessége mérhető.

Szerinted mint a szakma fontos képviselője és tapasztalt tanár szerint milyen az ideális Nemzeti alaptanterv az irodalom szempontjából? Mit kell elsősorban szem előtt tartania?

Szerintem az ideális alaptanterv igenis kompetenciaközpontú, bár valószínűleg a kompetenciákat néhol konkrétabban és mérhetőbben kellene megadni, mint a 2003-as alaptanterv. Az irodalom esetében, mivel itt az eset (a mű, a befogadás) nem vonható általános szabály alá, nem előtte is létezett esztétikai elvek puszta megtestesülése (lásd Gadamer Kant-interpretációját), nem vetem el a minimum, a minimális műlista magadásának lehetőségét. Azonban még rövidebb és még nyitottabb szerzői és műlistákat tartanék célszerűnek. Azt is lehetővé tenném, sőt szorgalmaznám, hogy a nagy klasszikusok feldolgozásában is nagyobb szabadsága legyen a tanárnak: Aranyt is, Petőfit is, Csokonait és Berzsenyit is, Babitsot és Kosztolányit is, Adyt és Móriczot is kell tanítani, de az, hogy kinek az életművében merüljenek el jobban a diákok, az nagymértékben függjön az adott tanulócsoporttól, annak alakulástörténetétől, olvasói beállítottságától is. A korábban kifejtettek jegyében a kortárs irodalomnak pedig nagyobb teret biztosítanék. Fontosnak tartanám, hogy már a NAT is sugallja a művek eltérő kontextusokban való tanításának szükségességét. A kronológia mellett (nem helyett!) érvényesülhessen a konvenciótörténeti szempont, a problémacentrikus felépítés, a jelenből való kiindulás, a »rákmenet», az archetípusok köré építkezés – és így tovább.

Ha Önön múlna, mit tanítana és hogyan a jövő nemzedékének?

Kevesebbet, de alaposabban tanítanék. Egyes műveknél hosszú hetekig időznénk el, másokat csak felületesebben vennénk. Figyelembe venném a populáris kultúrát is. Picit (de csak picit) jobban figyelembe venném a gender-szempontokat. A diákoknak nagyobb választási, sőt műajánlási lehetőséget adnék. Váltogatnám a mélyfúrásokat és az áttekintéseket. Nagy hangsúlyt tennék a régi és új művek párbeszédre, és e »párbeszédet« tananyag-elrendezési szempontként is alkalmaznám. Teret biztosítanék az előző válasz végén említett, különböző tananyag-kiválasztási és -elrendezési szempontoknak. Közhely, de olvasni és gondolkodni tanítanék, olvasni, értelmezni és értékelni.”