Labda a spanyoloknál

K. Szerző! Az ugyebár kedvelt sportos közhely (magyarul: tévedés), hogy a válogatottság csak nyűg. Ugyanis a nélkül legtöbbször nem lesz senki sem akkora sztár, hogy aztán már TÉNYLEG nyűg lehessen… Az egyéb eszmefuttatása nyilvánvalóan téves. Az összetartásnak ezer egy tényezője van, speciel a leghatékonyabb: a siker. Kedvencem Torres, ha nem jönne be ez a taktika – melyben nincs kifejezett góllövő csatár – biztos nem hagyná szó nélkül, hogy kirobbanó tettvággyal és formában, rendre csereként, olykor másodikként (Pedro/Villa után) kerülhet csak sorra. De hát nyernek. Mit tehet: bejön és tíz perc alatt lő egy gólt és ad egy gólpasszt… És most annak is örül. Magam nem szívesen énekelem a Himnuszt tömegben, mert félő, hogy körülöttem csak azért fújják, mert azt hiszik, hogy ETTŐL hazafiak, meg azt hiszik, hogy aki meg nem énekel, az ETTŐL NEM hazafi. Hát akkor csak azért sem! Ezért magam is ésszerűbbnek tartom, ha NEM énekelnek – és ne legyen „szabadon választott” sem –, a szereplés önmagában a bizonyíték rá, hogy ott, és akkor képviselni akarja, és tudja a hazáját és a honfitársait. (Ez az egységesség annyira sántít egyébként is: egy csapat, mindenképpen egyet akar, s ha olyan jön közéjük, aki előreviszi a szekeret, azt becsülik, még ha civilben utálják is. A nagydarab kézilabdázót is szeretik – helyesen – a társai…) (A németek nem adták fel, sőt. Csak éppenséggel későn kapcsoltak. Ön miről beszél?) (Az oroszokban nincs kishitűség, hanem ellenkezőleg, más, szintén felületes újságírói vélemény szerint az orosz „nagyképűség” szokott „legendás” lenni…) (A lengyelek több száz évig - a 17. sz-ig nagyjából, szintén nem labdával jártak a végtelen orosz sztyeppékre portyázni… Biztos úgy van, hogy a lengyel pórnép úgy érzi, valami ilyesfélében adósai lennének az oroszoknak, de azért annyira komolyan ne vegyük ezt… Mint ahogy egy lángeszű hit-társa a meccs előtt Katynt is felemlegette… Na, szegény Arsavin, biztos emiatt volt túl nagy a nyomás…)

nem semmi, ilyeneket belelátni a dologba a foci az foci, erőnlét, technika, játékstílus, taktika, stratégia, csapatmunka, együttműködés és egyéni döntések, szerencsés vagy szerencsétlen események sorozata és mindennek a játékosok pszichéjére gyakorolt hatása a spanyolok a hihetetlen pontos és gyors passzjátékukkal pont a szerencse faktort csökkentik a minimálisra sajnos, az olaszok egyetlen meccsre kapták össze magukat nagyon, és kihasználták a német védelem le-föl rohangálásából adódó lyukakat, az ellentámadások során ebből adódó rendezetlenséget, amit egyébként nyilván a spanyolok is megtettek volna, ha találkoznak velük - a németek a támadó taktikájának kockázatai jobb ellenfelek ellen nem csak hogy óriásiak, hanem gyakorlatilag elviselhetetlenek - nem elég, hogy az egyik szélső hátvéd rendszeresen felrohangál a támadásokkal, ráadásul még a középhátvéd is folyton elöl kóborol ez elég érdekes felfogás, gyakorlatilag két védős játék, nem is csoda, hogy szegény Lahm időnként azt se tudta olasz kontráknál, hol is van tulajdonképpen, pedig kevés megbízhatóbb védekező játékost ismerünk a támadások meg nem jöttek be (szerencse faktor), két hátvéddel meg nem lehet védekezni nagy pályán, illetve lehet, csak nem fog menni, kedves löw úr az olaszok háromvédős kényszerű felállása is meglepő volt első hallásra a spanyolok elleni csoportmeccsen, akkor viszont tele volt pakolva a középpálya védekező játékosokkal - érthetetlen, hogy a döntőben meg se próbálkoztak az első meccsen láthatóan remekül bevált taktikával, amire a spanyoloknak nem volt válaszuk ehelyett a döntőben egy csomó még fel nem épült játékossal nyílt sisakos ütközetbe bocsátkozott prandelli, meg is lett az eredménye, két kapott gól az első félidőben, és a 70-ik perctől 9 játékos a pályán... és az eb-k ttörténetének legnagyobb döntőbeli veresége pontosan azt sem értettem, hogy miért a támadó alakzat eszét, cassanot vette le a szünetben, és miért nem a láthatóan tanácstalan, nehézkes, lassú gondolkodású balotellit, aki képtelen volt magát megjátszható helyzetbe hozni, ha pedig hozzákerült a labda, az akciót leállította és aztán odaajándékozta a labdát az ellenfélnek... ezen az eb-n el lehetett volna kapni a spanyolokat, ha pár edzőbe több alázat és kevesebb kockázatvállalási őrület szorul, így azonban az lett a vége, ami, egy kifáradt, szétesett olasz csapat a döntőben súlyos vereséget szenvedett a spanyoloktól, akik pedig csak 11-esekkel bírtak a döntőbe jutni... szóval, mindebbe azt belelátni, hogy ki énekli a himnuszt, meg ki nem, az bizony minimum ostobaság

"A soknemzetiségű válogatottakat, mint a francia, a holland vagy a német, szétvetette a neveltetési, kulturális és mentalitásbeli sokszínűség. " Seggarc, a spanyol válogatott is soknemzetiségű. Xavi, Fabregas, Victor Váldes katalán, Xabi Alonso meg baszk. A német válogatottat meg nem vetette szét semmi, csupán volt egy rossz meccsük az olaszok ellen. Jó csapat az, a világ egyik legjobbja.

Igen, én is pont ezt akartam írni, hogy a spanyol himnusznak nincs szövege. Egyébként régebben gyakran fogták arra a spanyol válogatott relatíve eredménytelenségét (ti. 2008 előtt semmit nem nyertek, de még döntőbe, elődöntőbe se nagyon kerültek, annak ellenére, hogy rendre kiváló játékosaik voltak), hogy a sok katalán, baszk, kasztíliai, stb. nem tud igazi csapategységet alkotni. Azt viszont nem tudom mennyire tűnt fel rajtam kívül másnak is, hogy a német válogatottban kizárólag az echte németek énekelték a himnuszt, a bevándorlók nem.