„Ezek a bejegyzések rendszeresen olyanok, ahol a tartalom még talán vállalható is lenne, de a megfogalmazás stílusa, a használt szavak, illetve az egész hangulata sokszor bicskanyitogató. Mégis, az adott ember követői az esetek nagy részében ezt lájkolják, sőt, egyetértenek vele. Ugye az ilyen jellegű »beszólós« bejegyzések egyik nagy hazai bajnoka Schobert Norbi. Nem is linkelek semmi konkrétat tőle, az Update Facebook oldalába bárki bele tud olvasni, akit érdekel. (...)
Aztán megjött a Facebook, és azt láttam, hogy ugyanezen elv mentén készülnek a hivatalos kommunikációk is. Az eredmény? Természetesen a dögunalom, a kommentek, lájkok hiánya. Aztán szép lassan kiderült, egy-egy beszólás, egy-egy eltérő szöveg hatást gyakorol. Hirtelen több lett a lájk, a komment, a megosztás. Kiderült, hogy bár ezek a szövegek megosztják az embereket, de érzelmeket váltanak ki (és ez ugye fontos), ezért sokkal több emberhez eljutnak.