Minden krízis egyben felmentés is volt

„Te a Bumerángtól búcsúztál, de a Lali királyt folytatni akartad.

Sőt, kaptam volna egy esti, civil sávot. Nagyon komoly álmaim voltak. Egy kicsit igényesebb, elmélyültebb műsor lett volna, persze humorral! Ismered Peter Marshallnak a Tombol a hold című könyvét? Halál vidám könyv. Az első öt oldalon könnyesre röhögöd magad. Egy srácról szól, aki táncol, bulizik, élvezi az életet és egyik pillanatról a másikra lebénul deréktól lefelé, és belezuhan a kerekesszékesek társadalmába, de nem veszíti el a humorát, és ugyanabban a stílusban megy tovább az élet. Kicsit olyan, mintha dimenziót ugrottál volna. Megható könyv és ugyanakkor nagyon viccesen van megírva. Ezt a világot szerettem volna valahogy feléleszteni.

Szóval vannak ötleteid.

Csak vevőre várnak. Nem hiszem, hogy 3 hónapon belül nem találunk valamit. Most gyakran csörög a telefon, és nemcsak azért, hogy meséljem el, mi van, hanem támogatásokkal, megvalósítási elképzelésekkel. Ennek a fele persze légbuborék. A hallgatók is írnak, hogy összedobják a pénzt, de hát mutass nekem valakit, aki elmegy, és egyenként beszed 500 forintot másfél millió embertől.

Ezt nehéz elképzelni, de ma szomorú vagy várakozó vagy?

Először is olyan vagyok, mint aki halogatta a foghúzást és most túl van rajta. Sokkal rosszabb volt úgy bemenni a rádióba, hogy bennünk motoszkált: vajon ez az utolsó reggel? Elmondok egy történetet, érteni fogod, miért mesélem el. Egy gyerek pánikbeteg lett attól, mert félt, hogy megbukik az iskolában, és felkérték Popper Pétert, hogy beszélgessen vele. A gyereket az frusztrálta, hogy állandóan azt vizionálta, kint áll a katedra előtt, és nem jut eszébe semmi. Ennek következtében kint állt a tanár előtt és persze nem jutott eszébe semmi. Popper kezelte, tudatosított benne dolgokat, a gyerek kezdett jól tanulni. Mikor már mindenki egészségesnek hitte, Popper azt kérte a szülőktől, hogy engedjék meg, hogy a félév végén megbukjon, ugyanis akkor tudni fogja, hogy az milyen. Rájön, hogy mitől félt eddig. Beleegyeztek. A gyerek megbukott, és Popper leült vele beszélgetni: – Megbuktál? – tette fel az első kérdést. – Meg – válaszolta a gyerek. – Rosszabb az időjárás? – kérdezte Péter. Nem – hangzott a válasz. – A barátaid másként viselkednek veled? – Nem. – Akkor mitől féltél...?  Popper azt mondta, hogy na, most gyógyult meg a gyerek. Valami ilyesmit élünk át mi is, mert jó ideje valami nyomasztott, fenyegetett minket.

Tehát némiképp most fellélegeztél?

De szerintem csak én. A többiek más fázisban vannak.”