„Meggyőződésem, hogy a futball lényegét sokkal inkább az olyan srácok képviselik, mint Zlatan vagy Cristiano. Mindent tudnak, amit egy tökéletes labdarúgó tudhat, sőt annál jóval többet, hiszen született géniuszok. Másfelől azonban hiába született akármi bárki, a puszta tehetség önmagában nem elég semmire, rengeteget kell dolgozni, hogy valaki odaérjen a csúcsra, ahhoz pláne, hogy ott is maradjon tartósan. Ez eleve elég bizonyíték, hogy állíthassuk: bár időnként elviselhetetlenül egyszerűnek látszanak, épphogy intelligens a svéd is és a portugál is.
Valóban nem felnőttként viselkednek a pályán és azon kívül, Zlatan nagyra nőtt kamasz, Cristiano egyenesen kisgyermek, ám ha így is van, két dolog fontos csupán. Az egyik a teljesítmény, a másik, hogy van mihez viszonyulni. Szeretni nem könnyű őket - aki kilóg a sorból, annak jólesik a fejére ütni -, legfeljebb csapataik híveinek megy ez gond nélkül, nem viszonyulni ellenben lehetetlen, és ez már önmagában kiemeli őket a szürkéből. Duplán színesek, ennél többet hogyan is érhetnének el?
Ibrahimovic egy szál magában nem bírhatta sikerre vinni a svédeket, bár az Eb egyik legszebb gólját csak összehozta, de amit Ronaldo művelt előbb a hollandok, majd a csehek ellen, az hőskölteményért kiált. A portugálok utolsó csoportmeccsét éppúgy egyedül nyerte meg - pedig vannak a csapatban jó játékosok bőven -, mint a csehek elleni negyeddöntőt.”