Hol köt ki a bolygó Hollande?

„A kérdés, amit a francia választások eredménye után minden józan elemző, közgazdász, publicista remegve tesz fel: lesz-e olyan ön-és közveszélyesen debil Francois Hollande, mint Medgyessy Péter? Vagyis, hogy betartja-e a demagóg, teljesíthetetlen, etatista populizmustól csöpögő választási ígéreteit? Befagyasztja az üzemanyag árát, emeli a jóléti költségeket, 75 százalékos (külön)adóval sarcolja a gazdagokat, a minimálbért felemeli, hatvanezer új tanárt vesz fel, s bizonyos szakmákban 62-ről 60 évre csökkenti a nyugdíjkorhatárt?

Eme program következetes végrehajtása a francia gazdaság – s azon keresztül a teljes Unió – totális összeomlásában végződne, beláthatatlan következményeket gerjesztve. Hajlok rá, hogy egyetértsek Molnár Gusztáv elemzésével a tekintetben, hogy az új elnök az „egy dolog a választási program, s más tészta a kormányzás” pragmatizmusának jegyében cselekszik majd. De meglehet persze, hogy csak a remény mondatja ezt velem. Medgyessy-típusú osztogatásokra, nyugdíj-és béremelésekre viszont aligha kerülhet sor.

Nem azért, mert ezeket Hollande biztos nem akarja, hanem azért, mert ha akarná, se tudná. Ugyanis, kedves etatisták, az osztogatást 2008-2009-ig sem az általatok oly hőn istenített állam tette lehetővé, hanem az állam által sarcolt piac. Míg a gazdaság többé-kevésbé növekedett, addig kibírta volna a jólét szerény, mértéktartó emelkedését. Csakhogy mind az állam, mind a kisember mohó volt. Addig vásárolta hitelből a státusszimbólumokat, nagyobb verdákat, menőbb kégliket, addig öntötte bele a pénzt a szociális kiadások feneketlen kútjába, mígnem oda juttatta magát, hogy a hitelek (és az azokból finanszírozott fogyasztás) mögött már nem volt reálgazdasági-tőkepiaci fedezet.”