A köztársaság új elnöke

„Lehet, némelyek majd azt mondják, Áder János tudta a leckét, bizonyítania kellett, hogy többé nem a Fideszt, hanem az egész országot képviseli, s okos ember lévén bemutatkozó szónoklatát is így építette föl. Sokatmondó, hogy úgy érezte, támogatóit éppúgy köszönet illeti, mint kritikusait. Hogy a »tisztelet« beszédének egyik kulcsszava volt, s jelképesen kalapot emelt mindegyik elődje előtt. Ebben lehetett békülékenység, de még inkább az a fölismerés, hogy semmire sem megyünk, ha széthúzás darabol föl egy kívülről is jócskán támadott-bírált országot. »Ma szinte nincs olyan ember, nincs olyan család, nincs olyan közösség, aki ne érezhetné úgy, hogy az elmúlt években, évtizedekben sok méltánytalanság érte, és nehezen gyógyuló sebeket is szerzett« – jelentette ki az új köztársasági elnök, s amit hozzátett, az ennél is fontosabb: »javaslom, ne arról szóljon az életünk, miként toroljuk meg a másikon sérelmeinket! Ehelyett szóljon inkább arról, hogyan tegyük helyre kudarcainkat és tévedéseinket.«

Az ilyen többes számot meg kell hallani. Győzelmet aratni hat és félszeresen, s közben kudarcról és tévedésekről beszélni úgy, hogy abban mindenki benne legyen, ne csak »ők«: ehhez azért kell valami, amit talán legpontosabban stílusnak nevezhetünk. Áder János mindegyik elődjét megtisztelte azzal, hogy néhány gondolatot idézett tőlük, és hogy szándékos volt-e, vagy sem, nem tudjuk, de hangütése sajátos módon leginkább a Sólyom Lászlótól idézett mondatokkal tartott rokonságot. Azzal a Sólyom Lászlóval, aki bár nem pártolta az alaptörvényt, ám egész működése egy jó értelemben vett mérlegjátékra emlékeztetett, ami azért nem azonos a kiegyensúlyozással. Áderről viszont tudjuk, hogy az alaptörvény híve – abban biztosak lehetünk, hogy ha nem az lenne, el sem fogadta volna a jelölést –, és ha tartja magát mostani beszédéhez, feltételezhetjük, hogy tudatosan törekszik egyensúlyteremtésre.”