„Áder János elnökké választása alkalmából, idézem, »Áder beszéde után a képviselők elénekelték a Szózatot és Székely Himnuszt.« A magyar országgyűlésben.
A kiváló zenetörténész, a jó emlékezetű Dobszay László már régesrég megírta, hogy a székely himnusz zenéjében silány, szövegében zavaros; hogy egyértelműen fogalmazzak: a »székely himnusznak« nevezett műdal silány, vacak, gyenge darab. Funkcióját tekintve a fél- (vagy tán egészen) részeg búsongó danászások elengedhetetlen darabja, valahogy a Százforintnak és a Zakácosút között – csakhogy míg ez utóbbi kettőnek akár érdekes interpretációja is elképzelhető, a Maroknyi székely… kezdetű nóta menthetetlenül ócska.
És – bár aligha lehet – toljuk félre a politikát; feledkezzünk meg Wass (legalábbis) jobboldaliságáról, irredentizmusáról, fajelméleti futamairól; és ne törődjünk a »Székely himnusz« Nagy-Magyarország-nosztalgikus, revizionista áthallásairól (mit áthallásairól?! hú, de finom vagyok!). Ne törődjünk vele, mit üzen ez a székelyhimnusz-éneklés az Európai Uniónak, szomszédainknak, a magyar társadalomnak. Csak egyszerűen gondoljunk arra: az embernek legyen kultúrája, értékítélete, ízlése. Tudja, mi elfogadható (esztétikailag, ízlésbelileg), és mi nem. Ami gyenge, értéktelen, ízléstelen, amiből hiányzik az eredetiség, a művészi érték, ami giccs – az ne legyen sem az Alaptantervben, ne hangozzék el a parlamentben.”