Vérvörös május 1., 1919.

„Május elsejét 1919-ben Kun Béla és kommunista társai önmaguk ünneplésére és diktatúrájuk legitimációjára használták fel. Mai ésszel nehéz felfogni, a háború utáni pénztelenségben, a rengeteg áldozatot követelő spanyolnátha-járványt még szinte ki sem heverve, a csehszlovák és román hadsereg szorító hálójában honnan volt pénz, erő, anyag, hogy erre a napra egész Budapest átalakuljon. Szobrokat rejtettek el óriási deszkaalkotmányok mögött, a Hősök terének emlékművét vörösbe burkolták be. Megalomán szobrok készültek a kalapácsos férfiról, Leninről, a Martinovics-per áldozatairól.

1919. május 1-én hajnalban különvonat indult Győrből Komáromba, fiatal, alig huszonéves munkásokkal. Abban a hiszemben mentek a győriek, hogy »a csehszlovák katonaság meg van nyerve a kommunizmus ügyének«. Őrült jóhiszeműségük provokációnak köszönhető, a győri néptanácsot feltehetőleg szlovák elvtársak beszélték rá az akcióra. Hihetetlen csönd és köd honolt a Dunánál. Egy különítmény megszabadította a hidat az aknáktól, majd a megvezetett fiatalemberek átvonultak a híd északi oldalára. A munkások már mind a hídon jártak, a vörös hadsereg katonái az északi oldalon szuronyokkal a hátuk mögött várakoztak. Mire minden munkás a Duna fölött volt, a cseh hadsereg megmutatta magát. Előző nap megerősítették a partvonalat, mindenütt géppuskások várták a betörést, most tüzelni kezdték a hidat és a menekülési útvonalakat. A pánikban menekülni próbáló győri fiatalembereket a vörös bakák visszalökdösték a hídra. Végül a fejvesztetten menekülő, tapasztaltan emberek közül sokan az Erzsébet- szigeten húzták meg magukat. A magyar ütegek viszonozták a tüzet az északi partra, aminek eredményeként eltalálták a cseh fegyverraktárat. A tüzérségi párbaj közben néhányan lemenekülhettek a hídról, ám aki nem a szőnyi és újkomáromi oldal felé jutott ki, hanem a szigeten rekedt, nem menekülhetett, elfogták, megkínozták és kivégezték.

A cseh-szlovák légionisták számos komáromit is foglyul ejtettek, tizennyolc férfit kivégeztek közülük. Hatra-vakra történt mindez, egy 12 éves gyermek is áldozatul esett. Hogy hányan haltak meg, pontos számokat nehéz mondani. A komáromi katolikus temető tömegsírjában, amelybe ennek a véres május elsejének a fellelt áldozatait temették, száztizenhét halott nyugszik. A hozzátartozók nem tudhatták meg, hol és mikor hantolják el szeretteiket. Komárom idegen megszállás alatt volt - egy nagyon ideges hatalom megszállása alatt. Amikor Kun Béla néhány nappal később végigment a komáromi hídon és tárgyalni próbált a szociáldemokrata cseh miniszterrel, Srobárral, még látta a vérfoltokat a hídon. Tárgyalása nem járt sikerrel, nyomott hangulatban tért vissza, és feleségének ezt mondta, amikor visszaért: »Ezekkel az „elvtársakkal« sem odaát, sem itthon nem lehet egységre jutni.”