Elolvastuk Gyurcsány könyvét, hogy Önnek már ne kelljen!
Krimit írt a volt miniszterelnök, van benne egy Ferenc néven felszentelt homoszexuális, kiugrott, véres kezű pap, és még sok más ínyencség.
Ha igaznak bizonyul Gyurcsány kisszerű szakdolgozat-másolása, akkor ez menthetetlen. Menthetetlen, mert nem kijavítható hiba, hanem jellemhiba.
„Huszonkét-huszonhárom évesen egy szakdolgozat »lepuskázása« – ha nem is mérhető a doktori címet szerző csaláshoz – már nem az a bocsánatos diákcsíny, aminek Mihancsik Zsófia próbálja beállítani. Ebben az életkorban ez már jellem kérdése. Sok olyan embert ismerek – és remélem, ők vannak többségben –, akinek eszébe sem jutott volna, hogy lopja vagy vegye a szakdolgozatát, és az átvett gondolatoknál sem felejtette el kitenni az idézőjeleket, sőt inkább büszkélkedett vele, hogy még ezt is olvasta a szakirodalomból. És nem azért nem jutott eszükbe, mert féltek a lebukástól, vagy nem volt rá pénzük, hanem azért, mert nem így jár az agyuk. Ugyanis nem fért bele a világképükbe. Ilyen egyszerű ez!
És innen nézve egyáltalán nem számít, hogy a kormánypárti médiumok aljasul működnek vagy sem; hogy tudósítanak-e a Dávid Ibolyát felmentő ítéletről, vagy nem; hogy évek óta folyik – a mindkét oldali sajtó nagy részének asszisztálásával – Gyurcsány Ferenc hazug képmutatásra épülő kicsinálása, vagy hogy a nemzet leggátlástanabb hazugja ebből is győztesen jön-e ki. Mindez más írások tárgya.
Érzi ezt Mihancsik Zsófia is, mert minden érve mentegetés – vagyis az a gondolat sugallja, hogy talán igaz a dolog. A Gyurcsány Ferencet feltehetően nem szerető volt anyós és sógor állításait nem tudja cáfolni, ezért inkább bosszúvágyukról beszél. Nem tartja képtelenségnek, hogy »Gyurcsány Ferenc huszonkét évesen a hóna alá csapta a sógora szakdolgozatát, legépelte és beadta a sajátjaként«, de talál rá mentséget: »mert nem érdekelte a technika–biológia szak, túl akart lenni az egészen, és nem akart több energiát fordítani rá, például mert más érdekelte«. Ez persze »csúf dolog«, de még ennek a csúfságnak is megpróbálja élét venni, amikor ugyanolyan »csúfnak« nevezi azt, hogy életkora letagadásával a család létfenntartásához akart hozzájárulni három műszakos gyári munkával. Hát, mit mondjak: nem ugyanaz a »csúfság«. A legszomorúbb mentegető érv az, hogy Gyurcsány csak azt csinálta, amit sokmillió polgártársa. Igen, csakhogy ebből a sokmillióból kevesen akartak politikusok lenni, és bizony nekem egy olyan kellene – ezzel nem vagyok egyedül –, aki éppen azzal tűnik ki politikustársai közül, hogy nem olyan, mint a többi.”