Ultimátum

„A rossz hír, hogy ultimátumot kaptunk, és az országot arra kényszerítették, hogy két rossz megoldás között döntsön. A jó hír, hogy sikerült a kisebb rosszat választani. Sovány vigasz. A cél úgy átrendezni a terheket, hogy ne a mindennapi megélhetést érintő tételek dráguljanak. A pénzügyi tranzakciók egyezrelékes mértéke mást jelent majd a rezsicsekkek feladásakor, és mást a bankok óriási összegeket megmozgató egynapos műveleteinél.

A nemzeti bankban rövid időre elhelyezett kereskedelmi banki milliárdok utalásainál, az úgynevezett overnight ügyleteknél vagy a kéthetes MNB-kötvények vásárlásainál megfizetendő egy ezrelékek összeadódnak, és százmilliárdos nagyságrendű bevételt hoznak majd a költségvetésbe, ami enyhíti a bankadó kiesését.
A fogyasztáshoz kötődő adók emelésével párhuzamosan csökkenhetnek a foglalkoztatást terhelő járulékok, vagyis a kormány nem adta fel az alapelvét, hogy a munkát részesítse előnyben. Most arra sem számíthatunk, hogy az exporttól függő gazdaságunkat kihúzza a kátyúból a recesszióval küszködő euróövezet, és ma már azt is látjuk, hogy a válság nem V alakot öltött, hanem sok-sok kisebb V betű áll még előttünk.

Az őszinte szóra mindig van fogadókészség a társadalomban. Ha sikerül elmagyarázni a lakosságnak, hogy főként az adósságcsapda miatt kerültünk ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe, de az adóforintokat jó célokra és becsületesen költik el, akkor van esély az optimizmusra.”