Közeleg az igazság pillanata: érik már az üzenet a TISZA Párt és az Európai Unió számára (VIDEÓ)

„Még egy ok arra, hogy mindenki vegyen részt a Voks 2025-ön, és mondja el azt, hogy mit gondol” – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Még nem ismerjük a Schmitt-fiaskó végkimenetelét.
„Még nem ismerjük a Schmitt-fiaskó végkimenetelét. Közvetlen politikai hatásait is csak latolgathatjuk. De egy tanulságot megfogalmazhatunk, és ez jelentős távlati következményekkel bír. A tanulság az, ami már több ügyben megmutatkozott, de most minden korábbinál élesebb fény vetül rá: a mai jobboldal, a szavazótábor és a véleményformáló kör két, a másikéval kölcsönösen összeegyeztethetetlen világlátást és politikai normákat elfogadó csoportból áll. Nem egyszerűen heterogén táborról beszélünk, nem arról, hogy egymástól eltérő, de egymás mellett megférő vonzalmak mozgatják és lelkesítik a két csoport tagjait, hanem arról, hogy e két (külön-külön is összetett) réteg között feloldhatatlan ellentétek vannak, és a távolság közöttük hétről hétre növekszik. Az egyik csoport, amelynek leginkább látható képviselői a Konzervatórium, a Mandiner és más jobboldali blogok, nagyjából az ügy kirobbanása óta érzékelték a politikai és erkölcsi téteket, és ennek megfelelően álltak a kérdéshez. A SOTE döntése óta pedig egyöntetűen követelték az államfő távozását. (A jobboldali közszereplők közül a leginkább figyelemreméltó megszólaló Szalma Botond budapesti KDNP-elnök volt, aki Schmitt Pál felelőssége mellett mindazokét is felvetette, akik az elmúlt hetekben az ügyet bagatellizálni próbálták). Többségük eleve nem helyeselte kinevezését, és ez megkönnyíti a mostani állásfoglalást, ám ez nem von le annak értékéből, mert már akkor is a megfelelő okból fanyalogtak tőle: nem gondolták méltónak arra a pozícióra, amire ma már mindenki számára bizonyítottan méltatlanná vált. Az ő számukra tehát morális kérdés és a konzervatív oldal becsületbeli ügye is egyben, hogy követeljék a bukott elnök lemondását.
A másik meghatározó jobboldali csoport a plágiumbotrányban semmi mást nem lát, mint a kormánytöbbség – szerintük támogatandó – hatalmi törekvéseit kiszolgáló szövetséges elleni aljas politikai támadást, amely nemcsak az államfő, hanem az őt jelelő párt és annak vezetője ellen is irányul. Az ő világlátásukban a legkisebb engedmény a megengedhetetlen gyengeség jele, repedés a Nemzeti Együttműködés Rendszerén. Ezért az ő számukra is szenvedélyes becsületbeli kérdés a »harcostárs« melletti kiállás, és minden más vélemény árulás.”