„Tesco áruház, előidény, nincs nagy tömeg, lézengenek az emberek. Két férfi lép hozzám, 30-asok lehetnek. Bemutatkoznak. Mondják, este halászlevet főznek Világoson, kérik, menjek át. Telefonszámot cserélünk, mondom, majd hívom őket, megnézem, hogy alakul a program. Idős házaspár. Pesten laknak, de tavasztól őszig itt vannak. Szidják a kormányt ezerrel. Fura helyzet, indulataikkal szemben én védem Orbánt. Odalép egy idős férfi, csak kezet akar fogni, bíztat. És ez így megy tovább. Persze tudom, a Tesco közönségének visszajelzése nem reprezentatív felmérés, de emlékszem: egy éve kevesebben szólítottak meg, kevesebb volt a panasz. Változik a hangulat. Fizettem, kifelé megyek.
Utánam fut egy fiatal nő. Megállít. Kérdezi, hogy nem ismerek-e egy jó ügyvédet. Visszakérdezek: miért van szüksége ügyvédre? Elváltam hat éve – mondja. Annak idején vettünk egy lakást hitelre, de csak nekem volt pénzem, a bank viszont csak úgy adott pénzt, ha mindkettőnket bevon a hitelezésbe. Így közös lett a lakás, de én fizettem a saját részt is, és hat éve csak én fizetem a részleteket – meséli. A volt férjem mégis magának követeli a lakás felét, mit csináljak? – kérdi. Nem vagyok jogvégzett –szabadkozom. Őt nem érdekli, segítsek – válaszolja.
Elkérem a telefonszámát és mondom, hogy egy héten belül felhívom. Tanácsot kellene neki adnom, de hogy tehetném, mekkora felelősség. Mit mondjak neki?”