„Bakker, most valószínűleg a legszarabb dolog lehet az országban a SOTE doktori tanács tagjának lenni. Holnap sorsdöntő ülés, szavazni kell, mondani kell, névvel vállalni kell, és mindegyikük tudja, hogy itt most már nem Schmitt Pálról döntenek, hanem saját magukról. Hogy gyáva kretén alakoknak fogják-e innentől tartani őket a saját tanártársaik, diákjaik, meg még a fél ország, vagy egyszer az életükben úgy fogják érezni, hogy na most végre bátrak voltak kimondani valamit, mert múltkor sem szóltak, mikor beparkoltak eléjük a parkolóházban, meg akkor sem, mikor a hentes lecsalt 3 dekát a karajból, meg akkor sem, mikor az összes eddigi kormány valahogy kibaszott velük. És mindegyik tudja, hogy most az egyszer nem lehet beszari alak, és mondogatja magában, miközben otthon-tesz vesz, hogy ki merem mondani, ki merem mondani, mint mikor az első randijukra készültek, és totál be voltak szarva. És most is be vannak szarva. Ott a gombóc a gyomorban, meg a remegés, miközben az agy azt a programot is folyamatosan futtatja, hogy á, meg lehet úszni, kicsit basztatnak, aztán úgyis elfelejtik. És ez fog bennük viaskodni a holnapi ülésig.”