„Tökéletesen egyetértek Aristoval abban, hogy a mai európai balliberalizmus a marxizmus és a liberalizmus frankfurti összeházasításából ered, és alapvetően azért zúdul a magyar kormányra össztűz, mert ebből az ideológiai képből erősen kilóg, sokkal inkább, mint a kilúgozott, eltársutasodott európai jobbközép - tisztelet a kivételnek! Szeretném viszont azt hangsúlyozni inkább, ami ennek az ideológiának a legfontosabb gyakorlati következménye lett: az állam mindenért felelős (szocializmus), az államért viszont senki sem felelős (liberalizmus). Az állam tehát fejetlen óriás. Alapvetően ezzel az abszurdummal megy szembe a kormány. Hogy jobb megoldást tudnak-e találni, az még kérdéses, de úgy tűnik, a problémát magát legalább felismerték. (...)
A modern európai balliberalizmusnak ezt úgy sikerült kombinálnia, hogy egyfelől szocializmus - szociáldemokrácia van, az állam szabályoz, szolgáltat, osztogat, adóztat és eladósit, ugyakkor jó liberális stílusban az államot olyan kevéssé kell kormányozni, amennyire csak lehetséges, és olyan kevéssé autoriter módon, amennyire csak lehetséges: fékek, ellensúlyok, egyeztetés, kompromisszumok... szóval, egy nagy közös hajóban evezünk, de kapitány, az nincs.
Eredménye: a hatalmasra hízlalt, sokat költő és elég sok mindenbe beavatkozó állami óriásbürokrácia fejetlen óriásként tántorog, önmozgás vezérli, nem szab neki senki sem irányt, sem utat, sem méretet, sem mértéket, mert az csúnya autoriter dolog lenne. Ez pedig egyértelműen a csőd receptje. Régen agyaglábú óriásokról beszéltünk, ma el kell kezdeni fejetlen óriásokról beszélni.”