„A Beneš dekrétumok léte magyar-szlovák-cseh-német viszonylatban visszatérő jelleggel borzolja az európai kedélyeket. Szűkítve a kört csak a szlovák-magyar vonatkozásokra, a szlovákok önálló államiságuk megkérdőjelezésének veszik a dekrétumokkal szemben megfogalmazott kritikát, mivel értelmezésükben a dekrétumok ma már csak a történelem részét képezik, jogi hatásuk a mára nincs. Hiszen ki beszélne ma már kollektív bűnösségről, állampolgárságtól való megfosztásról, kitelepítésekről az uniós tagország Szlovákiában.
Magyar részről viszont ott a behegedetlen seb, a dekrétumok következtében megvalósult súlyos emberjogi sérelmek miatt. A vita évek óta húzódik, politikai paktumok tárgya, s bizony érzelmileg nagyonis túlfűtött. (...)
Szlovákoknak azért, hogy szembenézzenek a realitással, a dekrétumok illetve az akkori rendeletek egyes pontjai máig érvényes jogsérelmeket eredményeztek. Uniós állampolgárokként pedig nem fogadhatják el a kollektív bűnösség elvét, a kizárólag nemzetiségi alapon történő megkülönböztetést. Magyaroknak pedig azért van min elgondolkodni, hogy egy kalap alá veszik a teljes szlovák társadalmat a Beneš dekrétumok ügyében - valamilyen szinten ma kimondva a kollektív bűnösség elvét rájuk. Rá kell ébrednünk, hogy a kérdést a szlovák államiság alakulásának kereteitől függetlenül, csak a jogsértő pontokra fókuszálva kell vizsgálnunk.”