„Az értelmiség azonban szerencsére sokféle. Van szolga-értelmiség és van szolgáló értelmiség. A szolga-értelmiség megkeresi magának a legjobban fizető megrendelőt; a szolgáló értelmiséget megkeresi magának a feladat. A szolgaértelmiség örömmel ajánlkozik föl akár külföldi hatalmaknak, ha ettől hírnevet remélhet, és önös érdekeit érvényesítheti; a szolgáló értelmiség maga választja ki azt a politikai erőt, amelytől nemzete fölemelkedését remélheti.
A Professzorok Batthyány Köre, a Magyar Írószövetség és a Magyar Művészeti Akadémia közös állásfoglalást fogalmazott meg a jelenünket meghatározó fontos politikai kérdésekben. Mindenképpen üdvözlendő, hogy művészek, tudósok, jeles értelmiségiek úgy érezték, nem hagyhatják annyiban a hazánkat közvetlenül érő könyörtelen támadásokat. »Egyre nagyobb megütközéssel olvassuk és hallgatjuk a világ sajtójában egyes politikai körök rágalmait a magyarországi »demokráciadeficitről«. Tapasztaljuk, hogy ezeket az álhíreket néhány baloldali és neoliberális pártkötődésű, Nyugaton nevet szerzett magyar értelmiségi, író, filozófus, zenész, sajtómunkás is hangoztatja, és nagy nyilvánosságot kap a hazája elleni uszításhoz.«
Vannak a történelemben szélcsendes, építkezésre alkalmas, gyarapodásra lehetőségeket kínáló időszakok. Ilyenek voltak a Monarchia polgárosodó évtizedei a kiegyezés után vagy a Bethlen István nevéhez fűződő évtizednyi konszolidáció. Ma nem ilyen időket élünk. A gyurcsányi hazugságkorszak utáni kétharmados győzelem következtében mindannyian egy békésebb időszakban reménykedtünk. Nem ez történt. Az Orbán-kormány folyamatos össztűz alatt áll: minden egységesítő, az ország erejét, tekintélyét növelő, a nemzeti kohéziót elősegítő törekvését erőszakosan a visszájára akarja fordítani egy hangos kisebbség. Pedig a magyar belpolitikai játszmákat nem lehet külföldön megnyerni.”