„Az is látszik, hogy mint mindig, a rövid és hosszú távú szempontok ütköznek a »reformoknál«. Akarjuk, vagy sem elismerni, hogy az oktatási ágazatból (felsőoktatásból) az állam bizony szeretne visszavonulni, tény, hogy pénzt szeretne a költségvetés megtakarítani. Mert nagyon szorult helyzetben van. Az ún. nagy rendszerek reformja nem csak az "igazi szakmai" reformokat, hanem egyszersmind a költségvetés tehermentesítését is szolgálja. Az is beszédes, hogy ha a reform szót hallja a polgár, mindig valami közkiadás megkurtítása, privatizálása jut eszébe, nem az, aminek a reform elsődleges céljának kellene lennie, nevezetesen, hogy a polgárok számára a szolgáltatások színvonala javuljon.
Azt, hogy hol és hogyan kell meghúzni az államilag támogatott és a fizetős felsőoktatási helyek arányát, alaposabb felmérésnek kellett volna megelőznie. Szerepet játszik ebben az is, hogy hazánkban megyénként, régiónként is nagyon különbözőek az átlagjövedelmek, s a családok teherviselő képessége. Ha ezt az egyenlőtlenséget a felsőoktatás nem is tudja kiküszöbölni, legalább ne növelje.
Azokat a társadalom-politikai szempontokat is figyelembe kell venni, hogy aki a fővárosi egyetemekre megy, kisebb arányban tér vissza a régióba. Azért is (nyilván a fő ok ez), mert ott van több álláslehetőség. De azért is, mert egy életformához hozzászokik, társadalmi beágyazottsága megváltozik (ha van egyáltalán ilyen még egy metropolisban.) Értelmiség nélkül elsorvad a vidék. Természetesen, vonzhat máshonnan belső migránsokat, de ennek nyilván kisebb a lehetősége. A felsőoktatási intézmények szerepe a vidéki városokban óriási. Piacot is jelentenek, kultúrát is.”