Demokratikus diktatúra

Demokratikus debilitás.

Tisztelettel megjegyezném, hogy a türanniszok (jól írtam?) a maguk korában (!!!) betöltötték a sokat emlegetett 'fékek és ellensúlyok' szerepét: ellensúlyt képviseltek az arisztokráciával szemben és fékezték a tömegeket.

Először is, pokolba a liberális kormánypárttal! Nem csupán learatják a kelta elkötelezettségű és nonkonformista Munkáspárt vetését, hanem egyenesen felszántják, és sóval hintik be Anglia földjét! "Választott" Lordok Háza! Istenem, micsoda blaszfémia "választást" emlegetni e nemes testület esetében! Kétségtelen, hogy a modernkedők az utolsó szeget verik be a szokásjogon nyugvó angol alkotmány koporsójába: nem elég, hogy az elmúlt fél évszázadban örökletes peer-ek rovására kinevezett tagokkal hígították fel az ősi testületet, legutóbb elvették a lordoktól a bíráskodás jogát, létrehozva Anglia és Wales legfelsőbb bíróságát, a királyi bírók parókaviselését is eltörölték, most demokratikus alapra kívánják helyezni annak működését? A Lordok Háza és az uralkodó az alkotmány legfőbb őrei: ódon szertatásaik és eljárásrendjük révén (pl. a state opening ceremony) az új törvények nem csupán a jogrend részévé válnak, hanem utat találnak az alattvalók szívéhez is. Egy "demokratikus" Lordok Házában ki képviseli majd az ősöket, hogyan hallatják majd szavukat a nagy elődök, ha lábbal tiporják a hagyományt? És ki védi meg a még megszületendő nemzedékek érdekeit, ki gondozza legszentebb örökségüket, az angol ember szabadságát? Amiképp a törvény arra kötelez minket, hogy teljesítsük az örökhagyó végintézkedését, gondozzuk eleink sírjait, úgy kell oltalmaznunk a régi szokásokat és intézményeket - mert az atyák bölcsességét őrzik, hangjukat visszhangozzák. A "választott" Lordok Háza nem lesz többé a politikai hagyaték gondnoka, s oltalmazó híján nem lesz senki, aki kiegyensúlyozná a demokratikus intézmények kilengéseit. A lordok, kiváltképp az 1832. és 1911. évi Reform Bill előtt nem az élők aktuális, pártérdekek szaggatta érdekeit és akaratát képviselték, hanem a politikai és személyi folytonosságot, amely legalább olyan fontos - ha éppen nem fontosabb - egy politikai közösségben, mint a tisztségek viselésének megbízatási időhöz kötése, és választással való betöltésük. Az örökletesség révén biztosítható a folytonosság, a távlatos gondolkodás, a bölcs előre látás, és a mérséklet. Ha a tisztségek egy részét ily módon töltik be, akkor a politika uralkodó nézőpontja is a mérséklet, és a nem a szélsőségek közötti imbolygás. A javaslat minősíti annak beterjesztőit: látszik, hogy a Nick Clegg- és David Cameron-féle kísérletezőknek nincs veszíteni valójuk. Aki születése révén rendelkezik némi politikai hatalommal, földbirtokkal és családi hírnévvel, valamint anyagi függetlensége révén hatalmából nem kíván még több hasznot húzni, az bizonyosan gondol az örökségre, és nem tékozolja el azt. A hivatásos politikusok nem ilyenek. Mindenük a pillanatnyi haszon és az illékony hírnév. Az ilyenek nyírják ki Angliát. Clegg és Cameron feliratkoztak arra a névsorra, amely élén eddig Tony Blair neve állott. Attól tartok, még az én életemben bekövetkezik, hogy Anglia (elveszítve Skóciát, Wales-t és Észak-Írországot) végleg megfosztatik hajdani varázsától, és de iure is azzá lesz, amivé a "választott" Lordok Háza révén de facto válik: deszakralizált szekuláris köztársasággá. Robespierre és Marx pedig röhögnek a pokolban...

A jelenlegi közviszonyok mára nem csak elavultak, hanem merőben károsak is. Nincs szükség a pártoskodásra. - Mivel mára már és többségében csupáncsak illúziók szerint métélyezik a társadalmat, óriási károkat okozva. Azt szükséges elősegíteni, amivel csak lehet, hogy a társadalom önszerveződő legyen. -