Kezünkben van

„Aki ma valóban fontosnak tartja a nemzeti szuverenitás és vele együtt a nemzeti önbecsülés megőrzését, annak azon kell dolgoznia, hogy elkerüljük ezt a végkifejletet. Még azoknak is, akik bizonyára lelkesen ünnepelnék Orbán Viktor kívülről kierőszakolt megbuktatását, tudniuk kell, hogy egy ilyen lépést sokadíziglen megszenvedne az ország. Lehetetlenné tenné a normális politikai diskurzust, a magyar politikát az eddigieknél is irracionálisabb irányba, a mítoszok, a hiedelmek és a legendák felé terelné. Olyan út ez, amelyet csak az kívánhat, akinek Orbán bukása fontosabb az ország jövőjénél.

Azt állítom tehát, hogy nincs ma komolyabb nemzeti érdek, mint az, hogy ebből az egyre fenyegetőbb válságból saját erejéből kerüljön ki az ország. A helyzet kulcsa ma még egyértelműen nálunk van, de teljesen kiszámíthatatlan, hogy meddig. Az is egyre nyilvánvalóbb, hogy valamilyen határozott politikai korrekció nélkül (értsd: ami az ország nemzetközi megítélését jelentősen javítaná) reményünk sincs a kilábalásra – az az út, amelyen most látszik haladni az ország, kockázatos és életveszélyes.

Három szereplő felelőssége ebben a helyzetben óriási: a kormányfőé, a kormánypártoké és az ellenzéké. A kormányfőé, hogy képes lesz-e végre felismerni az irányváltás elkerülhetetlenségét, hogy lesz-e ereje és bátorsága az ország érdekében akár jelentősen változtatni politikáján, vagy ha ezt nem tudja, akarja megtenni, átadja-e a helyét olyasvalakinek, aki esélyesebb a bizalom visszaszerzésére. A kormánypárti politikusoké, hogy képesek lesznek-e még időben lépni, s ha szükséges, akár a kormányfővel szemben is kiállni a politikai korrekció mellett. S végül az ellenzéki szereplőké, akik esetében a legnagyobb kérdés az, képesek-e úgy érzékelhető nyomást gyakorolni a kormányra a változások érdekében, hogy közben nem destabilizálják, s ezáltal nem gyengítik, nem szolgáltatják ki még jobban az országot. Aki ma valóban fontosnak tartja a nemzeti szuverenitás és vele együtt a nemzeti önbecsülés megőrzését, annak azon kell dolgoznia, hogy elkerüljük ezt a végkifejletet. Még azoknak is, akik bizonyára lelkesen ünnepelnék Orbán Viktor kívülről kierőszakolt megbuktatását, tudniuk kell, hogy egy ilyen lépést sokadíziglen megszenvedne az ország. Lehetetlenné tenné a normális politikai diskurzust, a magyar politikát az eddigieknél is irracionálisabb irányba, a mítoszok, a hiedelmek és a legendák felé terelné. Olyan út ez, amelyet csak az kívánhat, akinek Orbán bukása fontosabb az ország jövőjénél.

Azt állítom tehát, hogy nincs ma komolyabb nemzeti érdek, mint az, hogy ebből az egyre fenyegetőbb válságból saját erejéből kerüljön ki az ország. A helyzet kulcsa ma még egyértelműen nálunk van, de teljesen kiszámíthatatlan, hogy meddig. Az is egyre nyilvánvalóbb, hogy valamilyen határozott politikai korrekció nélkül (értsd: ami az ország nemzetközi megítélését jelentősen javítaná) reményünk sincs a kilábalásra – az az út, amelyen most látszik haladni az ország, kockázatos és életveszélyes.

Három szereplő felelőssége ebben a helyzetben óriási: a kormányfőé, a kormánypártoké és az ellenzéké. A kormányfőé, hogy képes lesz-e végre felismerni az irányváltás elkerülhetetlenségét, hogy lesz-e ereje és bátorsága az ország érdekében akár jelentősen változtatni politikáján, vagy ha ezt nem tudja, akarja megtenni, átadja-e a helyét olyasvalakinek, aki esélyesebb a bizalom visszaszerzésére. A kormánypárti politikusoké, hogy képesek lesznek-e még időben lépni, s ha szükséges, akár a kormányfővel szemben is kiállni a politikai korrekció mellett. S végül az ellenzéki szereplőké, akik esetében a legnagyobb kérdés az, képesek-e úgy érzékelhető nyomást gyakorolni a kormányra a változások érdekében, hogy közben nem destabilizálják, s ezáltal nem gyengítik, nem szolgáltatják ki még jobban az országot.”