„A vitatott ügyekben – médiatörvény, új alkotmány, alkotmánybírósági jogkörök, különadók, jegybanki függetlenség – a kormány a kezdeményező!
Az Alkotmánybíróság tiszteletre méltó két évtizede azt mutatta, hogy alapvető gazdasági kérdésekben írta fölül a parlament döntéseit. Aminek nyilván ellenzékiként nagyon örültünk, például a Bokros-csomag esetében. Hozzáteszem: a mai gazdasági helyzetünk összehasonlíthatatlanul rosszabb, mint akkor. Azt gondolom, mérlegelendő kérés, hogy az AB-nak ezt a mindent felülíró hatalmát gazdasági és költségvetési kérdésekben korlátozzuk-e vagy sem. Megvan ennek az ára, a demokrácia és az ideális jogállam tekintetében, de annak is megvan az ára, hogy ha egy ilyen nagyon kiszolgáltatott és nagyon súlyos helyzetben cselekvési eszközöket kivesz a kormány kezéből, legyen szó bármilyen kormányról. Ugyanez a helyzet egy kicsit a nemzeti bankkal. Azok a monetáris eszközök, amelyek az MNB kezében vannak, fontosak, még békeidőben is. És nagyon fontossá válnak viharban. Meggyőződésem, hogy a kormány számos egyeztetést kezdeményezett az MNB vezetésével, hogy összehangolják a gazdasági politikára vonatkozó nézeteiket, hogy milyen eszközöket lehet alkalmazni és milyeneket nem. Úgy látom, ezek a megbeszélések kudarcot vallottak. Ezért terjesztették be ezt a törvényt, amit kényszerlépésnek látok. (...)
Akontrollt a kormány kiiktatta, amikor megszüntette – szintén nemzetközi felháborodást kiváltva – a Költségvetési Tanácsot.
Ha van kritikám a saját munkánkkal kapcsolatban, akkor az, hogy noha tettünk kísérletet arra, hogy bemutassuk a borús helyzetet, azt nem jól tettük. Elhíresült Kósa Lajosnak az államcsődről tett kijelentése. Igazat mondott. Tényleg az államcsőd peremén állt Magyarország. Hát százalék körüli hiány kilátásával. Feltehetően rosszul csináltuk, de helyes volt az a törekvés, hogy bemutassuk azt a helyzetet, amelyben vagyunk.
Akkor ön is azt mondja, hogy Bajnai Gordon nem adott át stabil költségvetést?
Hát nem, világos, hogy nem. Azt is tudom, hogy vigyázni kell, hogy ne inogjon meg a forintba vetett bizalom, annak is van határa, mennyire lehet a helyzetet drámai szavakkal ecsetelni, de azt, hogy jéghegy közelít, be kell mutatni, szólni kell a Titanic utasainak, hogy hagyják abba az ebédelést. Ha ezt nem mutatjuk be, nem értjük, miért idegeskedik a kapitány. Amikor a miniszterelnököt vagy Matolcsy Györgyöt kárhoztatják, hogy miért próbálkozik hol ezzel, hol azzal, hát azért, mert próbálkozni kell. Ha azon az úton megyünk tovább, amelyen korábban, akkor jéghegynek ütközünk. Valamilyen eszközzel el kell téríteni a hajót. Nem állítom, hogy ezek mindig kulturált eszközök, és mindegyiknek van ára, a nemzetközi közvéleményben és a hazaiban is, de bízom abban, hogy jól mérték fel a helyzetet, és a jéghegy tényleg ott van.”