Ez nem „cserbenhagyásos evangelizáció” – interjú a Ferenc pápa nevét viselő kávézó alapítóival
„Isten sosem fárad bele a megbocsátásba” – ha csak annyit ér el a Café Francesco, hogy ez a falára írt üzenet bevésődik a szívekbe, már megérte.
Nagymamája kezembe tette Isten nevében a sorsát, ő feltétel nélkül bízott bennem, és most választ vár tőlem.
„Itt ül előttem egy lány, tizenegyedik osztályba jár, azaz csak járt, mert bejelentette, hogy férjhez készül, és tovább nem hajlandó iskolába menni.
Kedves, szép vonású fiatal, óvodás korától nevelem, nagyon szeretem őt. Arca hatalmas belső feszültségtől izzik, mert ösztönei, szíve egyet mond, és mi, felnőttek, az ország törvényeit követve, egészen mást kérünk tőle. Érzem, tudom, hogy szeret, ragaszkodik hozzám, de itt most számára élet és halál kérdése a holnap, tizenéves tisztasággal, őszinteséggel fordul felém. Több mint egy évtizede nagymamája kezembe tette Isten nevében a sorsát, ő feltétel nélkül bízott bennem, és most választ vár tőlem.....
Nézem a lányomat és hallgatok, hallgatom ahogyan el-elcsukló hangon keresi dühösen a szavakat, hogy megmagyarázza nekem a világ legtermészetesebb igazságát: szerelmes, és szeretne együtt lenni azzal, kit oly nagyon szeret. Igen, ő bízik a testében feszülő, megállíthatatlanul követelőző ösztöneiben, tudja, hogy Istentől kapta azokat, és ő szeretne hallgatni rájuk, repülni akar, arra, amerre vezetik legtisztább vágyai. Csodálkozva néz rám: mostanig akár fél szavakból is mindig kitaláltam a vágyait, gondolatait, most miért nem értem meg őt? Érzem, hogy itt és most, mint szülő, nevelő vizsgáznom kell!”