Papírforma

2011. november 27. 22:47

A második kerületi voksolás után most éppen a Jobbik és az LMP temetése, illetve a Fidesz és az MSZP megdicsőülése várható – ami politikai értelmezésnek elmegy, de szakértőinek alapos kontárság.

2011. november 27. 22:47

„Gyakran hallani az aktuális győztesek részéről, hogy az időközi választás sokkal pontosabb képet ad a politikai erőviszonyokról, mint bármely közvélemény-kutatás. Sajnos ez a kijelentés nettó hülyeség: míg utóbbiak az egész országra reprezentatívak (ha jól végzik a munkájukat a kutatók), előbbiek egy adott körzet, település lakosainak véleményét tükrözik csupán. A nagy következtetésekkel tehát érdemes óvatosan bánni: közismert, hogy a Fidesz közel tíz éve nem veszített időközin, holott közben két alkalommal is alulmaradt országos választáson. S hogy egy régebbi példát is hozzak: 1991-ben három helyen tartottak időközi voksolást, Budapesten az MSZP nyert, Szerencsen az MDF által támogatott független jelölt, Kisbéren pedig sorra érvénytelen lett a szavazás. Akkor melyik volt az országos tendencia? Pár hete Püspökladányban a Jobbik alázta az MSZP-t, a második kerületben fordítva történt. Akkor melyik most az országos tendencia?

Szakmailag tehát csak egyetlen eljárás korrekt: ha az adott település eredményeit hasonlítjuk össze az ugyanott született korábbi eredményekkel, s a következtetéseinknél nem terjeszkedünk a kerület határain kívülre. Az egyéni választókerületi adatokból tehát nem olvasunk ki országos tendenciákat, de az országos trendek érvényesülését értelemszerűen vizsgálhatjuk a kerületi adatokban. Ha így járunk el, a meglepő egyből várhatónak, az eltérő rögtön érthetőnek látszik majd.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Hiszen mi is történt? Két, régóta jobboldalinak számító körzetben, Püspökladányban és a második kerületben – természetesen a tavalyi választásnál lényegesen alacsonyabb részvétel mellett – a kormánypárt meg tudta őrizni jelentős fölényét. Ez azonban nem jelenti azt – bár minden bizonnyal és politikailag érthető módon a Fidesz erről beszél majd -, hogy tévednek azok a kutatások, amelyek szerint a párt országosan minden második szavazóját elvesztette már. Ez a komoly visszaesés utáni támogatottság - amely az ellenzéki pártok alapvetően stagnáló adataival párosul - ugyanis bőven elég ma a Fidesznek arra, hogy alacsony részvétel mellett (a biztos pártválasztók döntésével) relatív többséggel szinte mindenhol nyerjen. Kormánypárti jelöltet ma legfeljebb a korábbi baloldali fellegvárak valamelyikében tudna az ellenzék megszorítani, s még ott is csak úgy, ha politikusai és szavazói is képesek és fogékonyak lennének az együttműködésre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalasnyikov
2011. november 28. 02:23
Ez a temetés jó duma, de vajon hol van ma az országban olyan temető, ahol ez a két konglomerátum békésen megférne egymás mellett az ......urnákban..DDDD
Válasz erre
4
0
marko11
2011. november 27. 23:03
Papírforma? Pedig nagyon sok "baloldali" "szakértő" remélte, hogy most aztán tényleg...jön a narancsos bukta. Hát, nem jött!
Válasz erre
21
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!