Csapataink harcban állnak, a gond az, hogy velünk

„Folytatnám tovább ezt a háborús hasonlatot, ám könnyen az a vád érhet, hogy a vereségünkön gúnyolódom. Akkor itt álljunk meg. Még mielőtt a magukat ifjúsági regények hősének képzelők, a világbirodalommal szembeni fölkelésről delirálók, a fizetési fölszólítást párbajkihívásként olvasók, a sínen szembejövő vonat füttyét csatazajként hallók a pénzvilág hazai rajongójának (Magyar Nemzet), kárörvendő vicsorgónak (Demokrata), nagyokos, magától eltelt kibicnek (Heti Válasz) csak a nyomorúságos, kisszerű hatalomvágytól vezéreltnek (Magyar Hírlap) bélyegeznek, elárulok egy nyílt titkot: a szabadságharc nem elbukott, hanem soha nem is volt. Lehet a függetlenségi háborút Leninből (Heti Válasz), a globális szivattyúkból (Magyar Hírlap), a Mammon mindenhatóságát hirdető Világközpontból (Demokrata) a saját útját járó, büszke és független Magyarországra feszesebb láncot vetni óhajtó tengerentúli gépezetből (Magyar Nemzet) levezetni, ám ettől még az igazság az, hogy a kutya nem akar velünk háborúzni. A külvilági tényezők (mammonista, láncverő, tengerentúli szivattyúk stb.) annyit akarnak, hogy fizessük vissza az adóságunkat, legalábbis kerüljünk olyan állapotba, hogy képesek legyünk visszafizetni.

Persze ezt kimondani igen kellemetlen, mert 1) nincsen benne semmi romantikus, 2) szakítani kell hozzá a magyar választók hiszékenységére és hárítási hajlamára alapozó folyamatos ígérgetéssel és bűnbakképzéssel, 3) nem lehet elhallgatni a létrejöttéért viselt felelősség kérdését sem. A jelenlegi kormány hívei még ez utóbbiból se jönnének ki olyan rosszul, mert elmondhatnák (minél tovább halogatják, annál kevésbé), hogy az államadósság kétezres évekbeli megugrása a baloldali kormányoknak köszönhető, és ha nem tudják visszatartani kommunistázhatnékjukat, akkor megemlíthetik az eladósodás eredendő okát, a szocializmust is. Igaz, mindkét esetben beszélni kéne arról is, hogy a hitelt fölvevő kormányok a pénzt nem egyszerűen ellopták (viszontválasz kommentelőimnek: de nem), hanem – a hatalom megszerzése és megtartása érdekében – fedezet nélküli juttatásokra költötték, és fenntarthatatlan rendszereket finanszíroztak belőle.

Ezek nem olyasmik, amiket az Átlag Magyar Választó hallani szeret, így néhányan inkább beleélik magukat a Matolcsy György fejében játszódó katonásdiba, és ha már a diadal nem adatik meg, legalább a hősi halált megkísérlik előadni. Fölszaggatják ingüket és csupasz mellkasukat a Nyugat irányába fordítva drámain kiáltják a végzet felé: ide lőjetek. De amazok nem lőnek. Csak néznek érdeklődve, és nem adnak több pénzt.”