„– Kiskezicsókolom, de szép kalapja van, maga magyar? – lehel rám egy meghatározhatatlan összetételű alkoholfelhőt.
– Nem – mondom én, valószínűleg pusztán az elhárítás szándékával. És mennék tovább, de kiderül, hogy ezzel a mondattal letaglóztam szegény embert. (...)
Szerencsére a sofőr az én jelzésem nélkül is felméri a helyzetet, és fékez. Aztán kihajol az ablakon, és lényegre törően, összefoglaló jelleggel, magyarul lekurvakibaszottzsidóanyátokoz mindkettőnket. (...)
Ha visszanéznék, a levegőben még ott rezegne annak képe, hogy hányfélére is lehet felosztani a Magyarországon élő embereket: hát a részeg-félékre, meg az óhéber-félékre, akiket összeköt, hogy egyaránt kurvakibaszottzsidó az anyjuk.”