Atomcsend

„Itáliában néhány hónapja még nyolc reaktorblokkból áló atomerőmű-építési programot hirdetek meg - ma, a népszavazás másnapján a politikusok már a zöldenergia és a zöldipar húzóágazattá válásáról szónokolnak. Az energiaszektorban láthatóan új helyzet van: egyetlen olyan politikai döntés vagy gazdasági kalkuláció sem tekinthető változatlanul érvényesnek, ami a nukleáris energiatermelés jövőjéről szól, és Fukusima előtt született. A politikai állásfoglalások azért vessztették el az érvényességüket, mert kihátrált mögülük »a nép« (jelenleg egyetlen ország sincs Európában, ahol biztosra vehető egy atom-népszavazás atompárti kimenetele), a pénzügyi számítások pedig azért, mert drámaian megnőtt a nukleáris projektek bizonytalansági felára.

Érveket maga az EU is kínál a kurzusváltáshoz: az Európai Bizottság számításai szerint (amelyeket a Védegylet idézett az olasz fordulatot kommentálva) nincs szükség az atomenergia használatának bővítésére, de még szinten tartására sem ahhoz, hogy 2050-re Európa megszabaduljon az éghajlat- és egészségkárosító olaj-, gáz- és szénerőművektől. A zöldek úgy látják: a zöld gazdaságra történő áttérés legfőbb akadályai már nem az észérvek, hanem a nagyvállalatok - élükön a nukleáris, illetve fosszilis energetikai cégekkel, valamint néhány nehézipari óriással -, amelyek a legtöbb országban kézben tartják a kormányzati döntéshozatalt. Azt már csak mi tesszük hozzá: ebben az új, »atomcsendes« világban egy vaskézzel végigvitt, a racionalitással nem számoló atomerőmű-beruházással hatalmasat lehet bukni. Gazdaságilag mindenképpen - hiszen aki az atomra teszi a tétjeit, az szükségképpen lemarad a bontakozóban lévő zöldenergia-forradalomról -, de talán politikailag is.”