„Mindig, mindenben. Legutóbb az Európa Tanács tekintélyes szakértői testületével, azzal a Velencei Bizottsággal szemben volt igaza, amely 29 oldalon át értékelte az új magyar alkotmányt. És bár az állásfoglalás gyakorlatilag színtiszta bírálat, a magyar külügyminisztérium szerint annak legfontosabb megállapításai a kormányt igazolják. Ahol meg nem, ott tévednek. Tiszta sor. De tegyük még tisztábbá. (...)
Magáról a preambulumról általánosságban megállapítják, hogy a magyar történelmi hivatkozások egy ilyen bevezetőben természetesen helyénvalók, ám a részletekre kitérve utalnak arra, hogy miközben a szöveg a kereszténység fontos szerepét hangsúlyozza, hozzátéve, hogy más vallási hagyományokat is tiszteletben tartanak, ennek ki kellene terjednie minden vallási és lelkiismereti meggyőződés védelmére, nemcsak a vallási hagyományokéra. Maga a preambulum egyébként is tele van nem kellően világos megfogalmazásokkal, sőt potenciálisan egymásnak ellentmondó állításokkal. Jogi problémák fakadhatnak például abból, hogy az alaptörvény nem ismeri el az 1949-es alkotmányt, amiből akár az is következhet, hogy az Alkotmánybíróság egész eddigi tevékenységét annulálják, pedig ez a demokratikus Magyarország kiépítésének fontos eszköze volt. (...)
A határokon túl élő magyarokért vállalt felelősség a Velencei Bizottság szerint rendkívül kényes kérdés, a felelősség szó használata kifejezetten szerencsétlen, mert úgy is értelmezhető, hogy Magyarország döntéseket hozhat a más országokban élő magyarok javára, ami viszont érinti az államok szuverenitását. Márpedig a nemzeti kisebbségek védelme alapvetően annak az államnak a kötelessége, ahol élnek, ezért a kisebbségek kollektív jogainak emlegetése más országokkal szemben nem vethető föl, miközben az persze nincs kizárva, hogy Magyarország saját hatáskörben adjon ilyen jogot az országon belül élő saját kisebbségeinek.”