Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Mintegy két és fél millió ember egyenként és mindannyian estéről estére megfürdik a műsornak nevezett csatornalében.
„Most, hogy már majdnem mindent legalább két l-lel kell írni, a ValóVilág nézése közben vajon kinek jutott eszébe a sokszor zseniális Valló Péter színházi rendező neve? Megkérdezhető továbbá, hogyan kerül egymás mellé a luxuskulipintyóban dekkoló villalakók kukkolása és a színházi nézők tapsai. Az is ok lehet a fejtörésre, hogy amíg a valódi világban a színházaktól pénzt vonnak el, addig a VV-nézők SMS-ei olyan lélegeztetőgépen tartják a médiahatóság figyelmére méltó valóságshow-t, amely minden valódi kulturális eseménytől képes elszívni a levegőt.
Hogy közben véget ért a Budapesti Tavaszi Fesztivál? Sebaj, mondja mintegy két és fél millió ember. Ők egyenként és mindannyian estéről estére megfürdenek a műsornak nevezett csatornalében, másnap elolvassák a bulvárlapokban, amit előző nap láttak. Az internetfüggést a kukkolással társító nézők az üdítően szellemes és kedvesen fintorgó Hódos Hajnalka összefoglalójára is rábukkanhatnak.
Mert így lesz kerek a világ. Legalábbis azok világa, akik bármilyen okból nem jutottak el a kulturális élet kínálatából a valódi értékekhez. Ahhoz a nagyon értékes szabadsághoz, amelyet a szépség érzéki megjelenése adhatna számukra.
Mindeközben a gazdaságilag, egzisztenciálisan legatyásodott lakosság az olcsóbb tévénézés mellett döntött, s észre sem veszi, hogy az SMS-ekre költött pénzéből kis szerencsével egy jobb előadást is megtekinthetne valamely színházban.”