Feltámadás

„A húsvéti önvizsgálatot kezdjük azzal, hogy feltesszük magunknak a kérdést: a magam életét élem? Jó így nekem, vagy változtatnom kellene? És ha igen, milyen úton indulok tovább? Mihez értek, mit szeretek csinálni? Milyen káros szenvedélyeim vannak? Ellenőrzöm, felügyelem-e a saját életemet, vagy más uralkodik felettem? Mindenesetre nincsenek reménytelen helyzetek, ezt feltétlenül tudnunk kell. De az is igaz, hogy helyettünk senki nem oldja meg a bajainkat.

Ideje cselekvésre váltanunk az üres moralizálást és a szócséplést. Országos és magánnyomorúságaink java a szóinflációból származik: e hajlamunkat feltétlenül le kell gyűrnünk. Hagyjuk magunk mögött az irigységet, a mások állandó kukkolását, a kisebbrendűségi érzésnek e jellegzetesen magyar fogyatékosságát is. Végezetül ne áltassuk és ne hitegessük magunkat, ne engedjünk teret az álmok szabad folyásának – helyette bástyázzuk körül magunkat a valóság elemeivel. Mert ne feledjük: Tévedni emberi, a tévedéshez ragaszkodni viszont esztelen dolog… Mintha Lucius Annaeus Seneca, a római bölcs személyesen ismerte volna a 21. század eleji magyarokat.

Nem udvarolni a nemzeti fogyatékosságoknak, de kezet nyújtani a másik magyarnak, építeni magunkat, és miután önismeretet szereztünk, a hazánkat is – így kellene élnünk. És a bűnt, a mocsarat, a lelki förtelmet eltaszítva követni a jót, kutatni a szépet, örülni a nemesnek, emberben, tárgyban, tudományban, mesterségben, csillagban, mezőben és holdfényben… Néha felidézni, hogy mások jobban szenvednek nálunk, őszintén meghallgatni a szenvedőt, legyűrni a saját démonainkat – ugye, hogy nem is könnyű?”