Az értelmiségi gondolkodás és a konzervatív politika

„A liberálisok, értelmiségiek mindig az »elárvult konzervatívokat« keresik szerte e hazában, mert őket megszívlelnék, bennük magukra ismernének: az elárvultságban önnön boldogtalan tudatukat (Hegel) látnák, és ettől megnyugodnának. »Lám, ilyen konzervatívok is vannak!« Az elárvultság pedig – végre! – elhozza a várva várt pillanatot, újabb pártot, platformot, tömörülést, népfrontot lehet alakítani. A valóság azonban, szemben az illúziókkal, az, hogy sehol sincsenek elárvult konzervatívok. Az »elárvult konzervatívok« koncepciója azon alapszik, hogy van egy univerzális konzervatív ideológiai mérce, az egyszeri konzervatív pedig egy kiskáté alapján méregeti az egyes döntéseket, hogy azok konzervatívok-e, vagy sem (mindenesetre érdekes az, hogy az univerzalitás origója Medgyessy Péter száznapos programja). Ám a konzervatívnak nincsen ilyen ideológiai mércéje, mert a helyes politikáról alkotott véleménye sem ideológiai természetű. Ami azt illeti, a konzervatív számos helyes lépést regisztrálhat, mindenféle ideológiai lakmuszpapír nélkül. Így örül annak, hogy a kormányzati politika támogatja a családot és a gyermekvállalást, hogy a határon túli magyarok állampolgárságot kaphatnak, hogy alacsonyabb adókulccsal meritokratikusabb lesz a munka rendje (hol van ebben a szerző által emlegetett államon csüngő tömegeknek való populista hozsannázás?), hogy Magyarország igyekszik szuverenitását növelni. És ha egy kormányzás nem ideológiai alapon zajlik, annak a konzervatív csak örülni tud – mivel a konzervatív a valóság tiszteletéből indul ki, amelynek megismerése nem foglalható dogmákba.”