Állami, elemi

„»Áll. elemi népiskola« – megbarnult fényképekről ismerjük ezt a kifejezést. A semmilyen vagy esetleges iskoláztatást felváltó egységes, kötelező népoktatás jelzője volt hajdan az »állami«, mutatván, hogy a köz fontosnak tartja: senki se induljon úgy neki az életnek, hogy nem sajátította el az írást, olvasást, számolást. (...)

Aki meg akar felelni a biztos választó középosztálynak, annak nem a »kötelező, elemi népoktatás« szempontjait, hanem a választói érdekeit kell néznie, amikor a fenntartandó iskolák számáról, az osztálylétszámokról, a szegény és tehetősebb gyerekek egymás mellé ültetéséről dönt. (...)

Így egy rossz szavunk sem lehet, amikor arról szólnak a hírek, hogy a Fidesz-kormány az alapfokú oktatás állami kézbe vételét tervezi. Az is legfeljebb csak árnyalja a képet, hogy ez ellen a kebelbéli Rogán és Kósa polgármester tiltakozik a leghangosabban. Hiszen ott, ahol volna pénz az iskolarendszer fenntartására, valóban csökkenti majd a helyi hatalom befolyását, ha nem maga dönt a bezárásokról, körzethatárokról és az oktatás tartalmi kérdéseiről, továbbá az igazgató kinevezéséről. De ezzel a felsorolással el is értünk a legfontosabb kérdéshez: tudja-e valaki, hogy ha a koalíció megvalósítja az »állami« oktatást, mihez kezd majd ezzel a páratlanul erős hatalommal?

Várható-e az eddigi ámokfutás után, hogy fenntartóként az állam az esélyegyenlőség növelésére, a közpénzből mindenkinek egyformán jó minőségben járó oktatás megteremtésére fog törekedni? Nem fenyeget-e a veszély, hogy a Hoffmann Rózsa által már beígért tananyag- és tankönyvközpontosítás az állami fenntartással karöltve tárt kaput nyit a mindenkori kormány ideológiai teljhatalma előtt is?”