Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Tisztelettel: hová lehetne hányni?
„Képzeljünk el egy olyan műsort, mondjuk, a Frizbit, amelynek első részében Kovács Lázár kvázi zabigyerekének édesanyja immár újsütetű újságíró-riporterként azonosítva magát beszél életének aktuális kérdéseiről, vagyis a semmiről, majd bemutatja új barátját, speciel Kiszel Tünde fodrászát, hogy aztán a szerelmespár immár duettben nyomjon még jó néhány percet a..., a..., a..., miről is.
Nyitásként ez is durva - lásd még: alighanem átgondolatlan volt a Lipót bezárása -, de nagyjából semmi ahhoz képest, hogy kisvártatva meg Gesztesi Károly úszik be a stúdióba azzal a brékingre ingerlő információval, miszerint most már tényleg nem jár azzal a fiatal színésznővel, akivel legutóbb tényleg járt. Noha jelentős különbség nincs a »Kovács Lázár nője«-parádé és az »Én vagyok a megjelenésbuzi Gesztesi Karcsi«-thriller között, minthogy például senki nem mond semmit, utóbbi legalább annyiban hű önmagához, hogy zongorázik is egy kicsit, mert - mint azt körülbelül már 27 interjúból megtudhattuk, de ezúttal nóvumként kapjuk - egy időben vendéglátózott is.
Tévénézőnek e két blokk alapján pontosan két oka lenne önnön hasba szúrására, de a java csak a harmadik etapban következik, amikor is Hajdú Péter műsorvezető-producer felkonferálja a hét legnagyobb horderejű eseményét, hogy tudniillik felesége, Sarka Kata eladott mobiltelefonján véletlenül rajta maradt néhány, az asszonyról készített (fél)meztelen kép, a lapok véletlenül észrevették ezt, a műsor vendége tehát Sarka Kata, aki pedig tőle és férjétől kérdez: Havas Henrik.
Tisztelettel: hová lehetne hányni?”