„Nem kell ahhoz nagyon erősen figyelni, hogy észrevegyük: az elméleti alapok lecseréléséről, kicsit emelkedettebben a szabadságelvű alkotmányos berendezkedés leváltásáról van szó. A korlátozott képességű káderek butasága mögött egyszerű sanda szándék rejlik: a garanciák eltakarítása a kormányzati hatékonyság útjából egy nem demokratikus rezsim stabilizálását akarja elérni. E szándék legfőbb szövetségese a butaság. (A filozófusok elleni támadásban is súlyos motiváció a gondolkodással szembeni ostoba düh.) Amennyiben ez a szokásosnak mondott liberális pökhendiség, akkor ezt a jelzőt ma minden demokratának vállalnia kellene. A hatalmi arroganciával szemben ugyanis nem lehet alázattal közelíteni, mert visszaél vele. Leginkább nevetségessé kell tenni, vissza kell utasítani, ki kell vetni a szalonképesek köréből. Ez fájdalmas, mert látszólag mélyíti a sok kárt okozó közéleti szakadékokat, de nincs termékenyebb szakadék ilyen helyzetben, mint a demokraták és a többiek közötti szakadék.
Az igazi szándék már régen kiderült, többször világosan megfogalmazódott: a centrális erőtér, a nemzeti együttműködés nem értelmezhető másként, csak a hatalom egy kézben való megtartásának primitív szándékaként. Az is nagyon világos, hogy ehhez milyen szabadságfogalom társul szükségképpen. Elméleti fejtegetések helyett próbáljuk értelmezni csak azt a cinikus szövegelést, ami a magánnyugdíjpénztárakat elhagyók szabad döntéséről szólt. Nincs is ennél szebb illusztrációja a jelenlegi hatalom szabadságfelfogásának. Annyi szabadságot szánnak nekünk, amennyit a pénztártagok élvezhettek január utolsó napjáig a korábbi befizetéseik sorsát illetően. Ugyanez a szabadság lengi körül az alkotmányozást, ezért ennek nem lehet más kimenete, mint a jogállami intézmények lebontása.”