„A német kormányfő köztudottan óvatos politikus, túlzott körültekintéséért szokás őt – olykor – bírálni. Ha most szóvivője útján a magyar kormány nyílt bírálatára ragadtatta magát, akkor ezt csak nagyon erős mérlegelés után tehette.
Erre mondhatni azt, nekünk ne diktáljanak se Brüsszelből, se Berlinből. Szuverén ország vagyunk, amiképp az unió minden más tagországa az, összes kilengésével egyetemben. Nem mindegy azonban, miben lengünk ki. A már-már rutinszerű, napi szintű gazdasági vitákban komoly nemtetszést csak akkor tudunk kicsiholni, ha valakinek konkrétan a lábára lépünk (lásd a multik levele Brüsszelbe) vagy olyan útra tévedünk, amely az egész közösséget veszélyezteti (lásd hétszázalékos hiánycél). Ilyenkor azonban csak azt a következtetést vonják le rólunk, hogy valamit elrontottunk vagy éppen készülünk elrontani. Ha azonban a szabadságot, az alapjogokat, Európa önképét készülünk megsérteni, az bonyolultabb ügy. Akkor nem elrontunk valamit, hanem rossz embernek bizonyulunk. Ezért a nagy vehemencia az európai sajtóban, amellyel pillanatok alatt jutnak el odáig, hogy megkérdőjelezik képességünket és felhatalmazásunkat a soros elnöki posztra. S ezért a finomabb, de már meglepő létükkel is súlyosan figyelmeztető kormány- és kormányközeli kritikák. Magyarázhatja ezt Szijjártó befelé, mit sem ér: itt nem a hódolók hitével van a baj.”