Nyugdíj: gáz, ha nincs bajom az államosítással?

„Azt figyelem, hogy ezt az egész nyugdíjazást alapvetően gazdasági kérdésként kezelik a, mondjuk így, vitában álló felek. Pedig elsősorban nem gazdasági, hanem erkölcsi kérdés. Adva van egy társadalmi  réteg, mely közkeletű és csúnya szóval inaktívvá lett, megöregedés okán. Ha pusztán gazdasági megközelítést alkalmazunk, az életben tartásuk már nem annyira költséghatékony, mint mondjuk az aktívaknak. Sőt, egyáltalán. Most akkor mi legyen?

Hát legyenek eltartva szépen, csupán azért, mert felnevelték a kvázi aktív generációt, akik például mi vagyunk. És az ráadásul, többnyire, nem is volt könnyű. Vagyis minden akadályt el kell hárítani, ami a nyugdíjazást gátolja. Stimmt, mondja a jámbor olvasó, de ki fizessen, és miből? Szerintem az állam, és legyen neki miből. S akkor most lehet sziszegni, komcsizni, demokratázni, kádárreflexezni meg ilyenek. (...)

Némiképp boldogabb országokban ma is az állam dolga a szociális ellátórendszer fenntartása, valamint az oktatás és a nyugdíj, és ebből azért nem lesz úgynevezett paternalizmus és ellustulás (vagyis hogy minek gürizzek, majd eltart az állam), mert a történet alapvetően nem erről, hanem a közös felelősségről szól, aminek igen fontos része a szolidaritás. Aki meg az öngondoskodást akarja választani, annak lehessen, hogyne. De ne várjunk öngondoskodást azoktól, akik rólunk gondolkodtak eddig, ennyi.”