Kádár csontjai és az utólagos brümmögők

Örülök, hogy nem tetszik neked. Ebből biztosan tudom, hogy szavam célhoz ért. A konfrontáció elől pedig fuss csak tovább. Ki tudja, meddig futhatol? S milyen lesz a landolás? Az Ország, futásod is bölcsen szemléli, nem fog beleavatkozni, ne félj. Jogod van utad, magad módosítani, sőt, ha okos vagy, akkor felismered, kutya kötelesség!

Zárszónak csak azt kívánom, ismerd meg te is fenékig, mások bűneiért a vezeklést!

Megidéztük, éjjel, felszólításodra és most itt áll az Ország sok volt és jelenlegi lakója...a polgártársaid, Hont András. Megjegyzem ezt a nevet, beajánlottalak nekik is. Itt áll, legközelebb, az Apám. Nem beszélt sosem, de halála előtt tőlem bocsánatot kért. Te tudod miért? Éjjel megtudtam, rájöttem, miért. Az írásod vezetett reá. Bűnbakot csináltak belőle s tűrni volt kénytelen, mert valakik, valahol, egyszer úgy akarták. Rendjén van-e ez így? Ő nem jelent meg neked? Csak a biszkubélák? Egy biszku hány másik bűnbakon taposott? Azok nem az Ország? Biztos, hogy jól működik a logikád? Biztos, hogy mellvérteden az igazság? Apámon egy Ország röhögött...munkahely nem volt, ahová betettem a lábam s ne a kabarétréfával fogadtak volna engem....mondd, én nem vagyok az Országodban? El tudod képzelni, milyen volt így a pályakezdés, egy olyan szakmában, amire kényszerítettek? Te, az én helyemben, mit tennél? Mit tudsz te az Országról? Ahogy kitárulkoztál, mint egy fürdős, aszerint édeskevés az ismereted. És most elsüllyedhetnél szégyenedben, mert én megpróbáltam helyretenni Apám 'becsületét' ( aminek híja nem volt sosem, csak rákenték) évtizedek munkájával s nem bosszúért, bosszúval intézni dolgaim. Elfelejteni, ami sérelem ért, hogy le lehessen zárni múltat végre s indulni előre, közösen, tovább. Erre jöttök ti, a jelen fenegyerekei, a nagy független, pártatlan, csiszoltagyú gondolkodók, akik felkavarjátok bumfordi módon a múltat, majd ítéletet s igazságot egyszemélyben osztotok. Ország, azt mondjátok, meg jelen....s megfosztjátok tőlem is a reményt, hogy legalább a jövőben ne legyünk kitéve annak, aminek emléke mindenkiben, csontig kísért. Felelőtlen, lelketlen lélekkufárok....a simabeszédűek bandája, akik vélik, hogy ennyi az Ország, ennyi a jelen, amennyit nekik, ma ér. Csak ez fontos neked? A jelen? Egy okos ember messzire, előre is néz. Arra neked már nem futja, ezek szerént. Vagy te akarod átvállalni a bűnbakok megkövetését s megnyomorított családjuk lelki terheit? Hiszen nem is olyan nagy dolog....ezt eposzodban nem is említéd. Múlt nélküli jelent akarsz? Olyan is lesz jövőd. Köszönöm, az én és környezetem nevében ne beszélj. Hamisságod nyálkás szavaira előjött újra a múlt s csak kísért...kísért.

Azt elhiszem, hogy akiknek a lekék szárad az elmúlt évtizedek sara, amit egy Ország lakosságáával szemben tettek, nagyon szeretnék, ha fátylat lehetne borítani rá. Azt is elhiszem, hogy most mindent megmozgatnak azért, hogy ezt elfelejtessék. De létezik egy olyan igazságszolgáltatás, ami nem a halandóra van bízva s te ezt az utat készülsz eltorlaszolni, épp. Tetézed a mocskot, közben saját fejedre kezded gyűjteni a hamut, ahogy elődeid tették...a mocskoskezűek, a mocskosszűjúak, az erő-szak-elv-társai. Duruzsolásoddal majd beetetsz, logikáddal majd félrevezetsz újra, ezredszer is megpróbálva ugyanazt a hamis utat járni? Agyonmaszkírozod magad szavakkal, fordulatokkal s közben izzol a gyűlölettől....azt hiszed pőre indulatod ez majd jól álcázza? De ezek a szavak csak mint talmi flitterek fityegnek rajtad, irományodon...csupán a kezdés és a végszó az, ami nem igazságos. Fejed és lábod egyaránt kilóg a nagy halom csillogásból. A nyelv elszólta magát, nézd meg, mivel indítottál....mekkora hülyeséget mondtál. A láb pedig, a végkövetkeztetésed, mezteleny kikandikál a cifra jelmez alól. Csámpás és retkes is, nem a szerephez öltött jelmezedhez, a szép szavakhoz való. Így jár az, aki nem jóra használja tudását. Mert egy dolog a tudás, de a másik, a helyes alkalmazás.