„Rossz hír maga a tény, a vörösiszap kiáradása védtelen emberekre, házakra, vizekre, falvakra. Megemészthetetlen. Olyan anyag ömlött ki a tározókból, amelyet akár ki is nyerhettek volna belőle: a tömény lúg, a nehézfémek sokasága, köztük is a legértékesebb, a titán. Felfoghatatlan, hogy a pénzhajhászás világában miért éri meg kidobni azt, ami értékes, ám kidobva veszélyes és káros anyag. Rossz hír, mert még mindig nem gyűlt össze elég pénz a károsultak kárának enyhítésére, noha sokféle módon adakozott az ország. (A tulajdonos milliárdosok a cég pénzéből adtak volna, nem a sajátjukból, ez érdekes.) (...)
A jó hír az, hogy a templomi gyűjtések megmutathatják: nem kell okvetlenül szórakoztatóipari termékeket megtekintenünk ahhoz, hogy adakozzunk, nem kell ájtatos pofával csápolni a segélykoncerteken, nem kell klakkban-frakkban tündökölni a jótékonykodók elit estélyein, elég, ha rendesen felöltözve elmegyünk a templomba, hogy személyesen is megtapasztaljuk a régtől való igazságot: az Úr szereti a jókedvű adakozókat. Isten amúgy is szeret minket, de adakozó kedvünket látva derűsebb, irgalmasabb, személyesebb lesz szeretete.”