„Meglepő döntést hozott nemrég a magyar jegybank: a kereskedelmi bankok döntéskörébe utalta, hogy mennyit óhajtanak elhelyezni a jegybankban kötelező tartalékként. Egész széles skálán választhatnak kettő és öt százalék között. Többen azt várták, hogy a művileg előállított inflációs veszélyre hivatkozva, valamint a legutóbbi, úgynevezett szigorú közleményét is figyelembe véve a jegybank a kamatemelés mellett dönt.
A kötelező tartalékok elhelyezése pótbiztosíték: legyen a bankoknak elegendő fedezetük arra, hogy a mindenkori betétesek pénzvisszahívási igényeit mindig biztonsággal ki tudják szolgálni. Alaphelyzetben erre a célra amúgy is tartanak a bankok más bankoknál pénzt, a pénztárban pedig készpénzt. A százalékban megszabott összeg arányban áll az illető bankban elhelyezett betétek összegével. Nos, most választhatnak kettő és öt százalék között – bármit. (...)
Hazánkban tehát sikerült megdönteni az ősi bankári elvet, miszerint hasznot csak kockázatviseléssel lehet csinálni. Nálunk a bankok már hasznot úgy csinálnak, hogy a kockázatmentes jegybankba teszik a pénzt. Ez a fordított bankárkodás, igazi magyar »know-how«. A jegybank a fordított bankárkodáson veszteségeket szenved el, amit hűséges tulajdonosa, az állam az adófizetők terhére megtérít. A bankok egy része azonban még így is megharagudott a magyar államra, mert az nem kér az IMF gazdasági receptjeiből, azokból, amik további tömeges elnyomorítással járnak. Rá kéne szorítani a magyar államot, hogy sündörögjön vissza az IMF-hez – mondta ki legutóbb őszintén a »piac« egyik nagy játékosa, a J. P. Morgan. Ezt úgy lehet elérni, ha megszorítjuk a piacon az állam számára elérhető hiteleket. De akkor mit csináljunk a pénzünkkel? Cégeknek, háztartásoknak sem akarjuk kikölcsönözni, keresni mégis szeretnénk valahogy. Erre jött válaszként az újabb jegybanki mentőötlet: fakultatívvá kell tenni a kötelező tartalékolást.”