„Komoly, sorsfordító időket élünk, ennek jegyében a lap munkatársa a kormányszóvivői irodához fordult, miként lehetséges, hogy Szent István urunk napjának estéjén, amikor már azt hittük, hogy végleg eltakarodtak a kommunisták és minden ízében együttműködik a nemzet, ötágú vörös csillagok röpködnek az égen, úgy is mint tiltott jelkép. (...)
Tudományhoz sajnos nem értünk, így el nem tudjuk képzelni, hogy fellőtt szívek miként alakulnak át randa nagy, veres csillagokká a pesti éjszakában, mintha legalábbis újabb Lenin születését hirdetnék az égen vonulva, mert efféle csodák ily helyzetekben szoktak előfordulni a légtérben. Nem arról van tehát szó, amiről a kommentelők írnak az interneten, hogy lám, Annácska nagyon hamar belejött a szóvivőségbe, az államtitkárság pedig a tények tiszteletébe, hanem ami ezen túl van. Hogy ez a képzeletre való hivatkozás nemcsak, hogy új elem a kommunistázás, hazaárulózás helyett, s mellesleg szép is, már-már esztétikája van, hanem filozófiai tartalma is a mindennapokra.
Hogy itt van ez az új világ, az új beszéddel, amiben a csillag az szív, illetve a szív csillag, s hogy ebben az új Magyarországban néhány megszállott süket ember demokráciát játszva okoskodik, holott amit lát, az csak merő képzelgés. Mert amit lát, az valójában nincsen, ami viszont nincsen, az nagyon is van; megjegyzem, ebben az égvilágon semmi új nincsen, jó pár millió ember ezen szocializálódott, nyilván ezzel is ellesz pár évtizedre, legfeljebb kissé furcsálni fogja, hogy ebben se tudtak semmi újat kitalálni.”