„Aki Magyarországon a karrierszerű bűnözést választja, az ugyanolyan béna, mint aki ebben az országban rocksztárságra vágyik. Egyszerűen nem éri meg a befektetett melót. Egyfelől mert itt semmi értelme nincs olyan nagyon gazdagnak lenni. Ez ugyanúgy igaz a felsőkategóriás bűnözőkre, mint a száz leggazdagabb magyart számba vevő listák rendszeres szereplőire. Aki Magyarországon tervezi leélni az életét, annak nincs szüksége néhány százmilliónál többre. Mármint forintban. Ha már megvan a nagyon nagy ház és a nagyon nagy autó, valamint sikerült megvenni a gazdag ember hobbijában elérhető leggazdagabb tárgyakat, akár óráról, akár borospalackról van szó, egyszerűen nincs mire költeni a pénzt. Lehet persze utazgatni magánrepülővel, de olyan nagyon még az sem drága.
Mert bizony bűnözni is kemény munka, akár a ranglétra alján, akár a tetején van az ember. Ki a fenének lenne kedve szórakozóhelyek előtt strázsálni egy egész éjszakán át? Rosszabb meló, mint a lomtalanításkor a szarkupacok mellé delegált cigányasszonyoké, nekik legalább csak tárgyakkal kell foglalkozniuk. Ráadásul manapság kidobóként a legtöbb helyen már viselkedni kell, nem lehet csak úgy szétverni a nem tetsző pofákat. Iszonyú szenvedés lehet civilizáltságra kényszerített brutális izomemberként élni.”