Szex satöbbi: A többség nevében

„Nem vagyok szexistennő. És nem is akarok úgy tenni, mintha az volnék. A jó szex ugyanis nem szabály, hanem kivétel. Nagyon-nagyon kivétel. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne volnának mindannyiunknak emlékei a tökéleteshez közelítő pillanatokról. És persze vannak szerencsés párok is, akiknek megadatik, hogy szeretetben és harmonikus testiségben töltsenek együtt éveket. Legalábbis mesélik, hogy vannak ilyenek. Másoknak még ennyi se jár, csak néhány egyszeri, véletlen és megmagyarázhatatlan alkalom. (Nekem ennek mintaesetét – jó régen – egy pattanásos francia kamasz képében hozta el a sors. Na, azt se fogom soha megérteni, miért pont ő, ott és akkor. És úgy.)
De a többség számára a szex problémás. Nem azzal, nem akkor, nem ott, nem úgy, nem annyiszor, nem annyi ideig csináljuk, mint ahogy nekünk igazán jó lenne. Jó esetben folyamatos kompromisszumok, rossz esetben sok-sok bánat és bántás, sértés és sértődés között kell bukdácsolnunk, és mindezt annak a ritkán bekövetkező igazi megsemmisülésnek a reményében, ami viszont valóban csak az igazi szerelmeskedések legintimebb mélyén található meg.

De nevezhető-e problémának valami, ami a többségre igaz? Imádom a narancsbőrre épült ipar őszinteségét, ahogy beszámol arról, hogy a nők 70–80–akárhány százaléka küzd e borzalmas esztétikai hibával. Ha a pukliktól érintetlen fenék a kivétel, és a narancsbőr a szabály, akkor lehet-e problémának nevezni ez utóbbit? Inkább adottság. Ha a problémás, nehézkes, szorongással teli, ijesztő, sokszor félresikerülő, a katarzist alulról sem súroló szex az, amelyben a többségünknek többségében része van, akkor tekintsünk ezt is inkább adottságnak.

Ehhez képest tök normális és átlagos szexuális életünk egy-egy jelenségét problémának címkézve becsomagoljuk, felmasnizzuk és elpostázzuk az első szexuális tanácsadónak, aki kicsomagolva és szétszedve jól megmondja rá a tutit.”