„A választásokon győztes Fidesz ezen a téren nagyon magasra tette a lécet – annál is magasabbra, ahová a szocialisták helyezték 2002-ben. Az MSZP akkor nem beszélt az Orbán-kormány frontpolitikusainak jogi felelősségre vonásáról, bár a sokszor emlegetett ügyek (Ezüsthajó, Happy End és társai) kapcsán egyes választókban akár ilyen várakozásokat is kelthetett. A Fidesz viszont most egyértelműen azt üzente, hogy nem elégszik meg a kishalakkal, és kormányra kerülése esetén bíróság elé állítja az előző ciklus politikai vezetőit. A választói elvárás ezek alapján evidens, a Gyurcsány Ferenc elleni (sikeres) eljárás szinte minimumkövetelmény. Ha a Fidesz valamilyen ok miatt nem tudja teljesíteni ezt a kiemelt választási ígéretet, és Papcsák végső soron Keller sorsára jut, az a korábbiaknál is nagyobb csalódást okozhat a jobboldal táborában, miközben a 2002-eshez hasonló menlevelet ad a célkeresztbe került személyeknek.
Sokan mondják, hogy a helyzet most radikálisan más: akkor egy minimális parlamenti többséggel és folyamatosan megkérdőjelezett legitimitással rendelkező kormány mellett a Fidesz korábbi képviselőjelöltje által vezetett ügyészséget találhattunk, míg most egy kétharmados többségű, jelentős hatalmat koncentráló politikai centrum hamarosan lehetőséget kap arra, hogy a már amúgy is hozzá közel álló ügyészség élére is saját emberét ültesse. Nem állítom, hogy nincs jelentőségük ezeknek a különbségeknek, az összehasonlítás mégis abból a szerintem téves elképzelésből indul ki, hogy az igazságszolgáltatás politikai erővel irányítható. Természetesen nem tehetem tűzbe a kezem az összes ügyészért és bíróért, mégis azt képzelem, hogy ezen magas presztízsű szakmák belső logikája főszabályként nem teszi lehetővé a szakmai szempontok folyamatos és erőteljes felülírását.”