Kultúrák háborúja

Az egészben az a legszomorubb, hogy a mi megmondó emberként müködő "értelmiségünk" határozza meg, hogy mi a magas kultura és mi nem. És csodálkozunk, hogy a magaskulturába olxyasmit sorolnak, ami lényegében a kutyának sem kell. Ide tartoznak a néző nélküli filmek, a dijakkal jutalmazott, de nem olvasott könyvek, az önmegvalósitó szinházi előadások /a szerzők forognak a sirjukban/ és azok az értelmiségi körök a képviselőik, amelyek "valamilyen tiltakozó rendezvényen, vagy tiltakozó aláirólistán rendre feltalálhatók és belterjesen- tömegtámogatás nélkül- " megelőzték korukat. Nemzetközileg ennek a jele, hogy a legtöbb irodalmi nobeldij odaitélése viharokat vált ki, olyaniűok kapják, akiket csak az előbbiekben felsorolt körök olvasnak! /Olvasnak?/

A kultúra is egy árucikk. A múlt és napjaink között mindössze az a különbség, hogy a gyártás lett tömeges, ezért ma lényegesen több a csillogó silány, hiszen a szépnek, a trendinek birtoklását akarja az is aki lehetőségek hiányában a szart túrja nap nap után. Csakhogy számára nem adatott meg a különbségtétel tudása. Így vannak ezzel az értelmiséginek magukat kikiáltók jelentős része is. Mert hát ők is csak afféle szartúrók. Mindehhez képest mit tehet a köznép? Fogyaszt. Bármit amit elébe raknak, főleg, ha olcsó.

"Az igazság az, hogy a kultúra két (illetve három) szintje közti határvonal akkor vált csak egyértelművé, amikor a történeti avantgárd célként tűzte ki a polgárpukkasztást, és erényt kovácsolt magának az értelmezhetetlenségből, illetve az előadás nemlétéből."-mondja Eco. Nagyjából Th. Mann is hasonló következtetésre jut a Tonio Krögerben: "A legszörnyűbb évszak volt mindig, és az is marad! Képes maga, Kröger, egy értelmes gondolatra, képes valamit kidolgozni fölényesen, aprólékos hatásra és csattanóra kihegyezni, mikor a vére illetlenül bizsereg, és mikor egy csomó oda nem tartozó észlelet nyugtalanítja, amit ha megvizsgál, kisül, hogy csupa szemenszedett, hasznavehetetlen útszéliség? Én bizony fogom magam és beülök a kávéházba. Ez semleges terület, nincs kitéve az időjárás viszontagságainak... tudja, hogy úgy mondjam, az elszigetelt és magasztos irodalmi szférát képviseli, melyben az embernek csupa előkelő ötlete támad..." És ment, és beült a kávéházba; talán jobb lett volna, ha vele tartok." Illetve a konklúzió: "Tekintetem egy meg nem született világot, egy árnyékvilágot lát, amely még elrendezésre és kialakításra vár, emberi alakok árnyékai nyüzsögnek előttem, integetnek, hogy varázsoljam el és váltsam meg őket: tragikus alakok és nevetségesek, meg olyanok, akik mind a kétfélék egyszerre - és én nagyon vonzódom hozzájuk. De a legmélyebb és leglappangóbb szerelmem a szőkéket és kék szeműeket, a derűs eleveneket, a boldogokat, a szeretetre méltókat és közönségeseket rajongja körül. Ne becsmérelje ezt a szerelmet, Lizaveta. Jó ez és termékeny. Vágyódás van benne, mélabús irigység, kis megvetés és tiszta, szeplőtlen boldogság."

Umberto Eco mester egyik (a Gábor Dénes Főiskolán a diplomamunka írást előkészítő kurzuson sokáig tankönyvként használt művében !!!) teljes komolysággal azt tanácsolja, hogy ha a milánói egyetemen tanulunk és diplomamunkát kell írnunk, akkor a legbiztosabb eljárás, ha meglátogatjuk a cataniai egyetem könyvtárát és kimásolunk egyet. Ez alapján az írása alapján újfent megerősödött bennem, hogy ő is csak ezzel a módszerrel juthatott diplomához.