A szocialista rettegés foka

„Amire a társadalom együtt készül a pártszövetséggel, az nem más, mint az ország megmentése. S ehhez a munkához bizony kétharmados törvényekre, radikális államszervezési változásokra, a nemzetstratégiai célok együttes felállítására van szükség. Ez pedig akkor a leghatékonyabb, ha a felhatalmazott párt erős, társadalmi egységen alapuló többséget szerez a parlamentben. Enélkül a mentési folyamat lelassulhat, elhúzódhat. És enélkül nem küldhető el határon kívülre sem az az üzenet, hogy a Magyarország feltámasztására irányuló állami cselekedetek mögött egy egész társadalom áll. S az „államot” le lehet váltani, de a nemzetet nem.

Létfontosságú tehát, hogy a társadalom és az állam közötti szimbiózis rendkívül erős legyen, hogy ez biztosíthassa a demokrácia szívós alapját. Ezért nem kérünk az ellenzéki pártok kontrollszerepéből, amit Lendvai oly hevesen erőltet. Mert elég volt abból, hogy a nemzet sorsának alakulását a kis támogatottságú törpe- és középpártok politikai intrikái és piszkos játékai határozzák meg. Erős, nagy legitimitású, a civil társadalom támogatása és ellenőrzése mellett működő, nemzeti egységre támaszkodó parlamentre és kormányra van szükségünk. S ehhez már csak annyi kell, hogy vasárnap elegen legyünk, akik morális alapokon nyugvó tisztes polgári társadalmat és gazdasági biztonságot kívánunk.

Tudnunk kell, hogy széles körű társadalmi szerződés alapján működő parlament és kormány mellett fogalmilag kizárt a Lendvai-riogatás: az Orbán-diktatúra. Hiszen minél nagyobb a nemzeti egység, annál nagyobb a demokrácia. A demokrácia és a diktatúra pedig egymást kizáró fogalmak. De ezt honnan is tudnák a szocialisták? Csak remélni lehet, hogy a következő évtizedek alatt – távol a hatalomtól – talán ők is elkezdik a demokrácia mint alaptantárgy elsajátítását.”