„A BKV-skandalum állatorvosi lóként bizonyítja: a vagyongazdálkodás, városmenedzsment szintjén ugyanazon kádári újraelosztós-újra-lenyúlós társasjáték ment, akár a legmucsaibb tájékon. Önkormányzati reform fasorba se, hadd ne ragozzam. Viszont ami a miliőt, a diskurzust, a narratívát, a retorikát illeti, az nagyon is liberális volt. Demszky Gábor sajtótájékoztatójának legstílszerűbb hangaláfestése a kalapácsütés volna. Azé a kalapácsé, amely épp az utolsó szöget veri saját politikai és morális koporsójába. Ugyanis a legfőbb tanácsadója letartóztatásával közvetve érintetté váló Demszky gyakorlatilag két szerepből választhat.
Első a sáros bizalmasait cinkos elhallgatással fedező, velejéig züllött politikai hazárdjátékosé. A másik a végletekig manipulálható politikai kirakatemberé, a háttérből rángatott akaratgyenge marionettfiguráé. Magam részéről az utóbbi verzió preferálására hajlanék. Ismerve Mesterházy Ernő és Budapest csúcsvezetője meghitt kapcsolatának a nyilvánosság felé is kibomló részleteit, tényleg az utolsó orosz cár ama beteges, infantilis ragaszkodása ugrik be, melyet Grigorij Raszputyin iránt táplált.
Mondjuk ki, ami úgyis nyílt titok: az utóbbi hat évben Budapest főpolgármesterét de facto Mesterházy Ernőnek hívták. Nemrég értesülhetett a Hírszerzőből a közvélemény, hogy a fővárost lényegében egy Mesterházy-Szilvásy-paktum révén irányították: »Mesterházy Ernő 2004-ben lett Demszky Gábor első számú bizalmasa. Befolyása Demszky feltétel nélküli bizalmán, valamint a Szilvásy Györgyhöz fűződő kapcsolatán alapult. A 2006-os választás után, amikor Szilvásy kancelláriaminiszter lett, létrejött a Városházán a Demszky és a kormány kapcsolattartásáért felelős Kormányzati Koordinációs Központ, amelynek működtetését informálisan Mesterházyra bízták.« Persze ez nem a történet egésze, csupán a horrorszerű utolsó fejezet.”