„Itt és most, magyar demokraták, sajnos mi is kisebbségbe látszunk kerülni. Átmenetileg győzedelmeskedik fölöttünk az autokrácia, a populizmus, a népbutítás. Ezzel egy időre esetleg kiírjuk magunkat Európából, rettenetes károkat okozunk magunknak, de a hatalomvágy mindenen fölülkerekedni látszik. Nekünk, akik megmaradtunk normálisnak, nem az-e a dolgunk, hogy közeledjünk egymáshoz? Legyünk konzervatívak, nemzeti elkötelezettségűek, akármennyire (neo)liberálisak, vagy pártállami reflexekkel áldott szocdemek. Legalább annyi okunk van ebben a helyzetben egy táborba húzódni, mint Erdélyben a magyarságnak. Ilyenkor muszáj és fontos elviselni a különbségeket, és csak azt kellene látni, ami összetart bennünket: hogy demokráciát akarunk.
Én tehát ahelyett, hogy értetlenkednék a két régi rendszerváltó ellenfél összeborulásán, inkább keresném a lehetőségét az együttműködésre minden politikai erővel, amely nem hódol be a romlást jelentő, ordas eszméket is elfogadó, eszközeiben magának mindent megengedő, népbolondító gyülekezet(ek)nek.”