„Szükségtelenül volt elfogult az államfő újévi ünnepi beszéde a baloldallal, illetve a kormányt támogató politikai erőkkel szemben. Az évindító köszöntésben szokatlanul erős retorikai pozícióba hozott hatalmi-politikai térben ugyanis semmi sincs olyan holtponton, ahonnan csakis a köztársaság elnökének úgymond morális kiállása mozdíthatná ki. Az ilyesféle kényszertől mentes, tisztán politikai állásfoglalás viszont nem az államfő méltósága szerint való. Ez a beszéd kalaplengetve szaladt a sokasággal éppen abba az irányba, ahonnan sokan a felszabadítókat várják. Csakhogy nekik éppen hozzá, mint igazodási ponthoz kellene megérkezniük.
Ismert, az államfő morális vétségnek tartja, hogy Gyurcsány Ferenc első kormányzása idején választási megfontolásokból hagyta felborulni a költségvetési egyensúlyt, még beszélni sem volt hajlandó a veszélyről, amely Sólyom László olvasatában a mai vergődéshez vezetett. Ez a meggyőződés politikai állásfoglalást megalapozhat, de nem ad intellektuális és érzelmi bázist ahhoz, hogy a nemzet minden tagja számára az élet egészét érintő mondandót alapozzon meg. Talán ez nyilvánult meg abban, hogy az államfőnek a politikai felhívásokon túli gondolatai nélkülözték a valóságos tartalmat, esélyét sem adták az azonosulásnak. Elhangzott, hogy az államnak segítenie kell a családokat, de ehhez lenniük kell családoknak. Mit tudtunk meg hát? Csak azt, hogy a tyúk és a tojás közötti lételméleti versenynek igen sok pályája létezik. Ugyanígy magukra hagyták a valódi gondolatra várókat a korrupció csúnyaságára és a nemzet szeretni való voltára vonatkozó állítások.”