kiesőhelyen állt új együttesével, a vezetők azonban ragaszkodtak a személyéhez, és végül a középmezőnyben, a 12. helyen zártak. A második évadban aztán beindult a szekér, jelenleg történelmi magasságokban szárnyalnak a Cseresznyések: 23 mérkőzés után 40 ponttal állnak, így nem a kiesés elkerüléséért harcolnak, hanem az európai kupahelyekért. Ha folytatódik a kiváló sorozatuk, a klub története során először szerezhetnek több mint 50 pontot az élvonalban! Az Iraoláék által végzett kemény munkát ékesen bizonyítja a fejlődés, miközben az olyan sztárcsapatok, mint a Manchester United vagy a Tottenham egymást múlják alul a pályán mutatott teljesítményükkel a PL alsóházában.
A Bournemouth pontszámban legközelebb a 2018–2019-es kiírásban állt a mostanihoz, akkor 30, míg tavaly 28 pont szerepelt a neve mellett 23 mérkőzés után.
A gárda 11 ezer szurkoló befogadására alkalmas otthona, a Vitality Stadium igazi erőd, csak a Chelsea és a Brighton tudott győzni a dél-angliai kisvárosban, ahol többek között az Arsenal, a Manchester City és a dobogón álló meglepetéscsapat, a Nottingham is elvérzett az idény során. Most a Liverpoolon a világ szeme, nagy kérdés, a hétközi BL-vereség után megakad-e a Vörösök torkán a cseresznyemag.